Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Körben - család, közösség, társadalom - Gyáni Gábor: A katasztrófa- és várostörténet mezsgyéjén
s egyéb folyamok szabályozásáról,30 Igaz, a dolgot ezzel egy időre elintézettnek is vélték és majd csupán a Közmunkatanács 1870-es megalapítása hozott érdemi változást e tekintetben. Ekkor ténylegesen hozzáfogtak a Duna-parti védművek kiépítéséhez, a városok, valójában a pesti oldal feltöltéséhez, a telekszabályozáshoz, valamint az építési módok (anyagok, technikák) gyökeres átalakításához. Akkor realizálódott végül a katasztrófák hatékony elhárításának, a várostervezés és a városépítés e célból igénybe vett preventív eszközének az alkalmazása, amikor a piaci gazdaság és az alkotmányos állam körülményei között immár szabadon érvényesülhetett a tudatos és szervezett várospolitika.31 Ez utóbbi körülmény különösen kedvezően hatott Szeged sorsára az 1879-es árvízi katasztrófát követően, melynek eredményeként Szegedből lett - Budapest után - a második, vidéken pedig mondhatni az egyedüli tervezett, modern város (persze Szombathely mellett).32 Nem éppen ez történt a többi (vidéki) városban, különösen nem így volt a kiegyezést megelőző évtizedekben és évszázadokban. Igaz, egy-egy katasztrófa után minden város heroikusán, többnyire azonban eredménytelenül megpróbálta átalakítani a városi teret és szerette volna megreformálni az életviszonyokat is. Az egyik legsürgetőbb feladat az utcaszerkezet racionális átalakítása, a telekszabályozás kierőszakolása lett volna, azzal együtt, hogy tűzállóbb építési anyagok használatát írják elő a lakosok számára. Az újjáépítési munkák során mindig nagy szerepet szántak a tégla tömeges beszerzésének, és annak is, hogy lehetőleg cseréppel fedjék be az épületeket, ezáltal is csökkentve az épületállomány éghetőségét. Az ezt célzó építésrendészeti törekvések azonban többnyire beleütköztek a lakosság ellenállásába. S mindez a XIX. század végéig változatlanul így volt. A nagyszabású városrendezési, a városi teret, az utcaszerkezetet érintő költséges vállalkozások tehát jobbára áttolódtak a XX. századra, hiszen a magántulajdonba való hatósági beavatkozás jogi korlátja ezt megelőzően még erősen hatott. A városi tűzvészek elleni preventív védekezés hatósági lehetősége ezzel igen csak szűk körre korlátozódott. Ennek ellenére a tűzeseteknek volt némi és alkalmi hatása az egyes városok belső fejlődésére. Debrecen esetében az 1811-es katasztrófa kétségkívül siettette a zsákutcák felszámolását, az utcaszélesítést és ahhoz is adott némi lökést, hogy 1817-ben megindulhasson végre a város csatornázása.33 Hasonló, sőt a debreceninél radikálisabbnak tetsző városszerkezeti átalakulást indukált a XIX. század eleji hódmezővásárhelyi tűzvész. A város földesura, Károlyi azzal segítette a megszorult települést, hogy elengedte a kárvallottak adóját, kölcsönt nyújtott a városi pénztárnak, és birtoka ide eső részén, az egykori Hajda vendéglő mögötti területen pedig kiosztandó házhelyeket parcellázott a házukat a tűzvészben elvesztőknek. Itt épült ki ezek után az immár több mint kétszáz éves Újváros, Hódmezővásárhely korszerű, szabályos keresztrácsos utcaszerkezetű városrésze, amely az építési módot tekintve is jobban megfelelt a tűzvédelmi követelményeknek, mint a város korábban épített, a tűzvész 30 Kaján Imre: „Budapestnek árvíz ellen megóvásáról”. A Magyar Tudós Társaság pályázata az 1838. évi árvíz után. In: Pest-budai árvíz 1838. Szerk.: Faragó Tamás. Bp„ 1988. 347-375. p. 31 Gyáni, Gábor: Das Verhältnis von Urbanisation, Grossstadtentwicklung und der Donau in Budapest des 19. und 20. Jahrhunderts. In: Donau-Stadt-Landschaften/Danube-City-Landscapes. Budapest - Wien / Vienna. Hrsg.: Tamáska, Máté-Szabó, Csaba. Berlin, 2016. 73-85. p. 32 Blazovich László: Szeged rövid története. Szeged, 2005.128-132. p. (Dél-alföldi évszázadok, 21.) 33 Ablonczy, 1998.208. p. 151
