Erdész Ádám (szerk.): „A kereszténység védőoszlopa” - Gyula 1566-ban. A Gyulai vár 1566-os ostroma 450. évforduójának emlékére 2016. május 27-én tartott tudományos konferencia előadásai (Gyula, 2016)

Liska András: A gyula vár palánkerődítésének régészeti feltárása

1 77 LISKA ANDRÁS A gyulai vár palánkerődítésének régészeti feltárása Előzetes ásatási beszámoló A régészeti kutatás előzményei* 1 gyulai gótikus várkastélyt körülölelő, palánkszerkezetű külső vár ré­gészeti feltárásának előmunkálatai már több mint ötven évvel ezelőtt elkezdődtek. A téglavár 1950-es évek második felében indult első műem­léki helyreállításához kapcsolódóan Parádi Nándor kutatta a palánkot, sok értékes információt dokumentálva. Bár Parádi 1956 és 1961 között elsősorban a gótikus téglaépület ásatását és falkutatását végezte el, a rend­kívül alapos régészeti és műemléki vizsgálat közben lehetősége nyílt a vár környezetében húzódó palánkerődítések ásatására is, a vár környezetének rendezését célzó munkálatokhoz kapcsolódva. Az azóta eltelt évtizedek során számos alkalommal került sor, főleg a vár második műemléki hely­reállításának előkészítése és kivitelezése alatt, a vár környékén régészeti feltárások elvégzésére,2 ám kifejezetten a palánk teljes kiterjedésének és vertikális rétegviszonyainak, szerkezetének és belső kronológiájának tisz­tázását célzó szisztematikus kutatás csak 2015-ben kezdődhetett meg. A 2015-ben megkezdett kutatás célja a gyulai vár külső védműveinek minél teljesebb megismerése és részletes feldolgozása, amely megfe­lelő alapot biztosít a vár teljes területének tudományos igényű rekonst­rukciójához, valamint a későbbiekben a vár történeti környezetének ren­dezéséhez. Az úgynevezett Szigeterőd-program, amely alapvetően a pa­lánkerődítések, valamint az egykori Körös-mederből kialakított várárok rekonstrukciójának ötletét jelenti, már évtizedek óta létezik. Halmos Béla gyulai építész már 1957-ben megrajzolta az akkori, még a téglavár mű­emléki helyreállításakor készült szintvonalas felmérésre a várárok újbóli kialakításának tervét. 1 A gyulai vár régészeti kutatásának történetét az utóbbi években többen feldolgozták, ezért ennek részletes ismertetése jelen tanulmánynak nem célja. Nem csupán a téglavár, hanem az azt körülvevő palánkerődítés kutatásának történetét is vázolja Feld István (Feld, 2000. 257-280.). Az összes, a gyulai palánkerődítéshez kapcsolódó, 2014-ig történt régészeti fel­tárás eredményeinek összefoglalásához lásd: Liska, 2017. 2 Feld, 2000. 260. A 2015. évi régészeti kutatások előkészítése

Next

/
Oldalképek
Tartalom