Erdész Ádám (szerk.): „A kereszténység védőoszlopa” - Gyula 1566-ban. A Gyulai vár 1566-os ostroma 450. évforduójának emlékére 2016. május 27-én tartott tudományos konferencia előadásai (Gyula, 2016)
Varga Zoltán: A Zrínyi-kultusz évszázadai Szigetváron
1 Varga Zoltán f A Zrínyi-kultusz évszázadai Szigetváron 113 reá, azonban az ellenség szívébe szánt vessző a nagy fa derekába szállt, s Zrínyi hőslelkű leánya, paripára kelve, visszanyargalt a várba.”8 A Zrínyi-ünnepségeket a Bach-korszak idején is megtartották. A Vasárnapi Újság tudósítása szerint az 1858. szeptember 7-i ünnepen a várost és a városházát is kidíszítették, a fénnyel ékesített diadalíven nemzeti színekkel e sorok álltak: „Honfi! E nagy sírnál bámuld az ősök erényit, S példájokból a hont égve szeretni tanuld. Bámuld! és ne feledd, hogy méltányolni tanulta ősei nagy tettét századokig az utód!”9 Egy évre rá már többnapos ünnepséget rendeztek, melyre vidékiek is eljöttek. A várnál drámaelőadás volt, este pedig reggelig tartó mulatságot rendeztek, reggel gyászmisét tartottak. 1860-ban a pécsi opera- és drámatársulat által adott hangverseny emelte az ünnep fényét, majd fáklyás felvonulást tartottak, menet közben a Himnuszt és a Szózatot énekelték. Másnap a templomba vonultak, utána mulatságot tartottak. A szigetváriak otthon is ünnepeltek, minden háznál megvendégelték ismerőseiket, a szegényebbek sem dolgoztak ilyenkor. A legjelentősebb szigetvári vendéglőben, a Koronában 160-an gyűltek össze. 1866-ban a 300. évfordulót nagy pompával és Zrínyi-szobor felállításával szerették volna megünnepelni, azonban a hosszú előkészületek ellenére csalódniuk kellett. A 300 éves jubileumi ünnepségről a Hazánk s a Külföld című lap 1867. évi 3. évfolyamában Masilis Ferenc számolt be: „A lefolyt ünnep, mely múlt évben háromszázados évfordulóját érte, fényesen megtartandó, országos ünnepnek volt tervezve. E célra, hogy a kellő előkészületek megtétethessenek, már vagy egy év előtt megyénk derék főispánja bölcs elnöklete alatt rendező bizottmány választatott, melynek működése alatt tanúsított buzgó tevékenysége bennünket ama reménnyel kecsegtetett, miszerint a kegyeletes emlékünnepély, megfelelvén nemes hivatásának, csakugyan fényes, nagyszerű leend. Azonban - fájdalom - erre vonatkozó óhajaink várva-várt teljesülése helyett meghiúsulással állott be, kényszerítvén bennünket tervünkkel felhagyni. Mindennek dacára a lelkes szigetváriak azonban, tőlük telhető minden erővel törekedtek, hogy az ünnepélyt mégis szertartásosabban, fényesebben, mint máskor, megülhettük [...]. S most mi kívánható inkább, mint minél előbb valósulása ama közóhajnak, mely szerint Szigetváron a nagy hős dicső emlékét - e várdüledék falai helyett - régóta tervezett szoborban képviselve láthassuk, mely ellenállva az idő folyvást rontani törekvő kezének, a 8 Uo. 9 Molnár, 1982. 5.
