Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Historiográfiai írások - Márki Sándor (1853-1925)
282 Kovách Géza Historiográfiai írások szétzúzza a nemesi romantikus társadalom- és történelmi szemlélet még korában is erősen ható maradványait. Pozitivista történetszemléletében a fő szempontot a minél alaposabb dokumentáció és tényismeret jelentette, de nem volt ellene az alkotó képzeletnek sem. Ebből a szempontból boncolgatta Xenopol történetszemléletét is az 1899-ben franciául, majd 1900-ban románul megjelent Principiile fundamentale ale istoriei alapján.77 „A románoknál Xenopol, egyetemi tanár 1899-ben francia nyelven behatóan fejtegette a történelem alapelveit (Les principes fundamenteaux) - írja Márki -, s nemcsak ismertette, hanem kritikai alapon megjegyzésekkel is kísérte a történetbölcsészeti elméleteket és módszereket. Az ő legsajátosabb elméletét, t. i. a föltevések (hypothézisek) jogosultságát a történelemben, a Párizsban 1900-ban tartott nemzetközi történészkongresszuson fejtegette... Meghatározásai szerint a hypothesis olyan kísérlet, mely a közvetlenül nem ismert tényeket más dolgok segítségével akarja földeríteni. A tényekkel dolgozó tudományokban, például a jogban, amelyek alkalmazzák, inductió útján majdnem mindig a törvény felfedezésére vezet. Kiindul néhány észlelhető jelenségből, ezután, a szellem merész szökkenésével, általános elvet állít föl, amit igazolni próbál. Ha számítás, megfigyelés vagy tapasztalat alapján a bizonyítás sikerül, akkor a föltevést a tudomány igazság gyanánt fogadja el, ha nem - elejti. Ilyen föltevés nélkül Newton sem fedezte volna fel a nehézkedés törvényét - állapítja meg Márki. - Xenopol elismeri ugyan, hogy a föltevésnek nincs tudományos értéke, de megmutatja az utat, mely az igazsághoz vezet.” A továbbiakban Márki megállapítja, hogy Xenopol nagy történetfilozófiai művéből igen sok az átvenni való. Márki Sándor számos történetfilozófiai írást tett közzé, s pozitivista módszerének megfelelően valamennyiben nagy könyvészeti anyag alapján elemzi a különböző történetírói szemléleteket. Ezeknek az elemzéseknek a fényében, Márki megjegyzéseinek és hozzáállásának alapján, megérthetjük történetfilozófiai állásfoglalását és rendszerét. Ilyen természetű írásai közül részletesebben kell szólanunk a történettanításnak szentelt, s 1902-ben megjelent terjedelmes művéről. Bár e mű célja valójában a középiskolai történettanítás elméleti és módszertani kérdéseinek elemzése, a könyv első felében Márki elég aprólékosan ismerteti a különböző európai történetírók XIX. századi történet- szemléletét. Különösen mélyrehatóan elemzi Hegel tételeit (ezt egyébként megteszi más írásaiban is). Hegel - mondja Márki - részben a történelemre alapította a maga filozófiai rendszerét; a természetben, a gondolkodásban, bölcsészetben, művészetben, vallásban, társadalomban, állami életben mindenütt megfigyelte és hirdette az események és a tények logikáját, a történelmi fejlődés folytonosságát. Hegel dialektikáját s fejlődéselméletét Márki Sándor igen nagyra értékelte s maga is alkalmazta írásaiban. Ugyanakkor azonban erősen bírálja Hegel idealizmusát s elsősorban államelméletét. „Azzal, hogy a részletezés helyébe a rendszert állította, kétségtelenül nagyszerű, sőt óriási feladatra vállalkozott, hogy azonban sokszor önkényesen, erőltetve jutott bizonyos eredményekre az események behatóbb vizsgálata következtében, [az] akárhányszor kitetszik”78 - állapítja meg végül is Hegel spekulatív módszeré77 Márki Sándor: Történettanítás a középiskolai új tanterv szellemében. Budapest, 1902. 31. 78 Uo.
