Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
A kézművesek és a céhek történetéről - A mezővárosi kézművesség elterjedése a XVIII. század első felében a Bánság és a Körösök vidékén
232 Kovách Géza fc==? A kézművesek és a céhek történetéről Ha e falusi mesterségek eredetét vizsgáljuk, természetesen meg kell állapítanunk, hogy azok gyökerei távolabbi időkre nyúlnak vissza. Bizonyos mesterségek már a középkori faluközösségekben is megjelentek. Molnárok, kovácsok, kerékgyártók, fazekasok, szűcsök stb. a korábbi századokban is tevékenykedtek a faluközösségeken belül. Ezek azonban nem szakadtak el a mezőgazdaságtól és tevékenységük ritkán lépte át egy szűk faluközösség kereteit. így történetesen Arad megyében az 1746-os dicalis összeírások 304 falusi mesterembert tartanak számon, kik közül 172 a kamarai mezővárosnak tekintett Aradon, 132 más községekben tevékenykedett. Ez utóbbiak közül hét Borosjenőn, 18 Borossbesen, 16 Radnán, 38 Pécskán élt. A legelterjedtebb falusi mesterségek a szűcs-, kovács-, kerékgyártó-, kádár-, csizmadia- és tímármesterség. Egy ide nem sorolt, de jellegzetes kategória a falusi molnárság. Vízi- és szárazmalmokat 78 Arad megyei községben mutat ki az említett összeírás.10 Kraszna megyében az 1820-as Cziráky-féle összeírás 130 falusi malmot tüntet fel, melyek közül 51 volt földesúri használatban. Közép-Szol- nok megyében ugyanez az összeírás 124 falusi malmot jelez, melyek közül 72 volt nemesi használatban.11 Falusi mesterségekként tarthatjuk számon az időszakos, hagyományos házi mesterségeket is, mint a szövés-fonás, fafaragás, mészégetés, számos helyen a parasztfazekasság. Ezek azonban a későbbi években sem jutottak el a céhszervezet fokára.12 Az említett időszakos falusi mesterségek mellett a XVIII. század utolsó évtizedeiben megjelenik az állandó mesterségek rendszere. Egyre több mesterember telepszik meg falun, s számuk növekedésével párhuzamosan a feudális jogviszonyoknak megfelelően előbb-utóbb céhbe is tömörülnek. A céhfejlődés ezen a vidéken is természetesen nem ekkor kezdődött. A statutáris városokban (Szatmár, Nagybánya, Nagyvárad stb.) a céhek már a török hódoltság előtt megjelentek, majd bizonyos visszaesés után a törökök kiűzése után a városi településeken a XVIII. század elején a céhfejlődés újabb lendületet vesz.13 Jogi szempontból a régebbi statutáris városok céhei és a későbbi mezővárosi céhek között nem volt különbség, belső felépítésüket és gazdasági funkciójukat tekintve azonban feltétlenül külön kell tanulmányoznunk azokat. A rurális településeken dolgozó mesteremberek kimondottan egy szűkebb belső piac kielégítésére törekedtek. Egyik csoportjuk főképpen a ruházati iparhoz tartozott (parasztszabók, szűcsök, kalaposok, csizmadiák, tímárok), míg egy másik csoportjuk a fejlődő mezőgazdasági termelés számára állított elő munkaeszközöket és egyéb szükségleti cikkeket (kádárok, kerékgyártók, kötélverők, szíjgyártók, nyergesek, kovácsok stb.). E mesteremberek fő vásárlói a parasztgazdaságok voltak. A XIX. század első fe10 Ciubandu, Gh.: Romänii pe Cimpia Aradului de acum douá veacuri. Arad, 1940. 11 Trócsányi i. m. 267-268. 12 Erre vonatkozóan igen meggyőző adatokat szolgáltat Fábián Gábor kéziratos leírása Arad megye községeiről 1835-ben. Állami Levéltár, Arad. 13 A városonkénti töretlen céhfejlődés megrajzolása csak esetenként lehetséges. A helytörténeti monográfiák hiánya vagy a századforduló alkalmával összehordott úgynevezett megyei monográfiák egyike-másika által szolgáltatott adatok hézagos vagy zavaros volta miatt általában csak az 1700-as évektől tudjuk pontosabban nyomon követni az egyes céhek alakulásának sorrendjét. L.: Petri M.: Szilágy vármegye monográfiája. Zilah, 1906.; Borovszky S.: Bihar vármegye és Nagyvárad története. Budapest, é. n.; Uő.: Temes megye és Temesvár története. Budapest, é. n.; Lakatos O.: Arad története. Arad, 1881.; Márki S.: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. Arad, 1895.
