Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
A kézművesek és a céhek történetéről - A mesterségek és céhek elterjedése Arad megyében a XVIII. és XIX. században
216 Kovách Géza fc==? A kézművesek és a céhek történetéről mesterségek gyakorlására szorítkozhatott. Ez a magyarázata, hogy a XVIII. század vége felé, de különösen 1820 után számos Arad-vidéki községben hagyományos házi iparágak alakulnak ki és terjednek el. Nyilvánvaló, hogy a tőkés iparosítás és a még mindig bénítóan ható céhélet következtében a nagyszámú népességfölösleg, mely a falvakon egyre nyomasztóbban hatott, nem találhatott másféle munkaalkalmat. A XIX. század elejei demográfiai leírások az egyes falvakon jelentős számú háziiparral foglalkozó, mezőgazdaságtól még el nem vált munkaerőt tartanak nyilván. így történetesen Mondorlakon és Csicséren sok parasztcsalád foglalkozik kosárfonással, teknőfaragással. Berzován, Kaprucán és más Maros-völgyi falvakban - a zarándi erdőségek mentén - általános paraszti foglalkozás a fafaragás. Szlatinán hamuzsírt égetnek, Fazekasvarsándon téglaégetéssel, nád- és gyékényfonással foglalkoznak. A Maros és Fehér-Körös völgyében, de még az alföldi Feketegyarmaton is honos a szénégetés; Ágrison, Aranyágon szintén a mészégetés. Kerülősön, Ágyán, Tőzmiskén, Vadászon, Barakony- ban, Apátiban, Seprősön a kerékgyártás, a hordódonga-készítés, a seprúkészítés és a piacra szánt vászonszövés terjedt el.54 Ezt egészíti ki a vízi- és szárazmalmok rendszere. E félig paraszt- és félig mesteremberek csoportja mellett megjelennek a mezőgazdaságtól teljesen elszakadt csizmadiák, szűcsök, vízimolnárok, parasztszabók és más falusi fogyasztáshoz kötött mesteremberek. A dolgok velejárója, hogy a bomló hűbérrendszer keretei között e falusi mesterek csakhamar megjelentek áruikkal az alkalmi vásárokon, ott azonban szembetalálták magukat a még létező céhkötelékek korlátáival. Nem szabad felednünk, hogy a nagy hírnévnek örvendő Arad megyei vásárokon nemcsak az aradi céhek jelentek meg termékeikkel, hanem távolabbi vidékek hírneves céhbeli kézművesei is, akik eszeveszett harcot folytattak az úgynevezett „kontárokkal” szemben. S ha a mész- és szénégetők, teknőfaragók áruit nem tekintették „céh mívnek”, a kerékagy, parasztkocsi, fazekasáru, vászon, posztó és miegymás már könnyen a céhprivilégiumokra hivatkozó céhmesterek szemébe ötlöttek, s nemegyszer elkobozták azokat. Az egyetlen biztos kiutat tehát a mezővárosi céhszervezés jelenthette, mely alkalomadtán a törvényességbe vonta be a környező falvak mesterembereit is. Ez a magyarázata, hogy a XIX. század első évtizedeiben Arad megyében is sorra jelennek meg a falusi, mezővárosi céhek, hisz ez a mesterség gyakorlása mellett a piac- és vásárlátogatás törvényes feltételeit is biztosította, másfelől erőt jelentett a nagyobb mezővárosok feudális terheinek megváltásáért folytatott harcához is. A céh jelenléte már félig-meddig városi statútumot jelentett, anyagi erőt, több adót, biztosabb községi adminisztrációt, a belső autonómia megerősödését, s lehetőséget a harchoz a jobbágyi függőség megváltásához. Az első mezővárosi céh a megyében Szentannán alakult meg 1774-ben. Ez a népes, többnyire német lakosságú mezőváros már 1771 után rendszeresen megváltotta terheit.55 A szentannai vegyes céh rövidesen felbomlott. 1817-ben a csizmadiák szerzik meg önálló céhlevelüket, s ugyanabban az évben kapja új szabályzatát a szentannai vegyes céh is, mely a következő mesterségeket tömörítette:56 54 Fábián i. m. 55 Aradi Múzeum Levéltára, sz. n. 56 Eperjessy i. m. 212-213.; Szádeczky i. m. 308.
