Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

374 Márki Sándor naplói I. 1885 rának nem csekély nevezetességeit nézegetve stb. igen jól és tanulságosan mulattam körében. Délután Gyulán az enyémekkel együtt az óvárat és a kastélyt jártuk be, este pedig vacsora után Sz[ekér] Gyulával [Gyulajváriba mentem ki. aug. 17. Gyulával délelőtt, délután a határban tettünk hatalmas utat, és szemközt ta­lálkoztunk a szintén [Gyulajváriba jövő Juliskával és Mariskával. Juliska néném csak ezután jött haza Sarkadról, hova még tegnapelőtt kirándult. Az idő azután kitűnően telt el. aug. 18. Feleségem ma kihozta Lajos feleségét, Jolánt is. Az idő különben borongott, a két Juliska fejét, Jolán, Gyula fogát fájlalta, s így egy kicsikét savanyú volt a mulatság. aug. 19. Délután hazamentünk Gyulára. Szekér Andor öcsémet, ki most jut a reálisk. I. osztályba, magamhoz fogadtam étkezésre és szállásra. Anyai nagyanyjának ez még a halálos ágyon nyilvánított óhaja volt. aug. 20. Haza Sarkadra, hol a szokott Szent István-napi ünnepen 46-an ültünk egy asz­talnál, ezek közt 20 unoka és csak 6 nem atyafi. aug. 21. Délelőtt, délután édesapámmal kocsiztam a határban. Feleségem és Mariska 2 napi tartózkodásra kimentek Csákyszigetre Nuszbekékhoz. aug. 22. Bementem Nagyváradra. A nap javát Bölöny Sándornál töltöttem, jóízű be­széd közt kutatva oklevéltárában. Nála is ebédeltem, megösmerkedvén Komáromy Györggyel és Farkas Ödön[nel], kit azután szőlejében (a Rákóczi- vagy inkább Rhéday-szőlőben) meg is látogattam. De. Bölönyvel együtt fölkerestem Bunyitay Vince püspöki levéltárnokot, kivel évek óta a legbarátságosabban levelezem, de kivel személyesen csak ma találkoztam először. Az estét s éjét Zay Jani bátyámnál töltöt­tem. - NB. Bölönyhez jött fölkeresésemre Hegyesi Márton, ki csupa forradalmi és lengyel dolgokkal foglalkozik. Eleven, kedélyes kis ember, kivel, mint Bunyitayval is, most találkoztam először. Az ifjú Karácsonyi János, kit szerettem volna megösmerni, betegen távozott haza Gyulára. aug. 23. Jobbadán ma is Bölönynél kutatgattam. Sándor, mióta nem képviselő, komo­lyabb; jelenleg Czibak Imre életrajzához és Szilágy megye monográfiájához gyűjt adatokat. Amellett, hogy nagyon jól töltöttem vele időmet, egész kis oklevéltárt hoz­tam el tőle Arad múltjához. Ebéden Jani bácsinál Lujza nénivel, leányával s Csanády Ákosékkal.23a Este beszóltam Bozóky Béla vasúti osztálymérnökhöz is, ki sógorom ugyan, de 14 év óta nem láttam. Családja nem volt otthon, s így azt most sem ösmerhettem meg. Jó barátságban van Gábor öcsémmel, kivel s feleségével tegnap éppen a vonatról le­23a Illetlenség volna kifelejtenem, hogy du. Römer Flóris, ki aludt, mikor kerestem, viszonozta látoga­tásomat és mivel fáradt volt, Jani bácsi lakásán a tyúkudvar volt a szalon, ahol fogadhattam. Itt egy lócán beszélgettünk egy óra hosszat mindenféléről s még valamiről. Monográfiámhoz ő is ígért pár adatot, de hogyan hajthatom én azt be tőle?! Most a Bihar megyei múzeum talpra állításán buzog.

Next

/
Oldalképek
Tartalom