Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1892 659 okt. 18. A vendéglőben, a rendes napi traccshelyen, megösmerkedtem Éjszaki Károllyal, az Erd[élyi] Irod[almi] Kör elnökével. Kedélyes öregúr, tele adomával. - A szép ősznek, mely - szerénte - 12 éves itt lakása alatt sohasem tartott ilyen sokáig, immár vége; ma du. már megpróbáltuk a fűtést. okt. 19. Gratuláltam az öreg Pajornak (Csalomjainak), kinek 50 éves írói jubileumát most ülték a bjalassa]gyarmatiak. okt. 20. Szádeczkyt a székelyek, Ferenczy Zoltánt az erdélyi színészet történetének meg­írásával bízták meg. okt. 21. Farkas Lajos rendőrtanácsos lett Sélley S[ándor] helyett. okt. 22. Tanárvizsgálatra ma tűztem ki első írásbeli tételemet, Czweck Sándor piarista ré­szére. Egyúttal ide írom, hogy első bejegyzett hallgatóm ezen az egyetemen Balló István volt. okt. 23. A Történelmi] Társulatot Szádeczkyvel én képviseltem az erdélyi színészet száz­éves ünnepén. okt. 26. Teán Szádeczkyéknél Szinnyeiékkel; a szerdai teázásokra megalapítottuk a hár­mas szövetséget. Budapestről némi új híreket hozott Boncz Ödön, okt. 27-[én] pedig Herrmann Tóni, kiről most pletykálják, hogy a Brassai bácsi fia volna. Most a jegenyei fürdő bérletétől akar szabadulni. Ad vocem, pletyka: Felmériékről, kik 29-én nálunk vol­tak Mariska barátnéjának, Ilonka lányuknak hazakísérésére, hallom, hogy Felmériné, a mostoha, egész utcai skandalumot okozott, meg akarván verni a nagyobbik, már 17 éves leányt. S F[elméri] az asszonyt mentette.... Nevelni Rousseau sem tudott, de - szépen írt róla. okt. 30. A Kölcsey Egyesület is megbízott (Salacz Gyulával és Institoris Kálmánnal) a százéves ünnepen való képviseléssel. okt. 31. Kari ülés után elmentünk részvétünket kifejezni Szász Béla iránt, kinek 86 éves anyja, ki 2 püspököt, 1 egyetemi tanárt s 1 osztálytanácsost adott a hazának, tegnap csendesen elhunyt. Nyugodjék békében! nov. 1. S nyugodjanak békében édes jó szüleim ott a sarkadi sírkertben, kiknek hamvaira most közösen tettünk két érckoszorút. Jövőre a koszorúk árát évenkint leküldöm Sarkad­ra, míg árva gyermekek számára egy kis alapot szerezhetek. - Az öreg Szász Károlyné holttestét kikísértük a vasúiig, honnan M[aros]vásárhelyre viszik. nov. 2. Felmérivel a Paed[agógiai] Társulat is megbízott a színészet százéves emlékünne­pén való képviseltetéssel. nov. 3. Jó öreg barátom, Homolka József felesége elhunyt. Ny. b.! nov. 4. A 3. tanári „hölgyestélyen” 24-en vettünk részt. Felmérivel brúdereztünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom