Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

594 Márki Sándor naplói I. 1891 jan. 28. Szinor2 hercegprímás temetésnapján előadásunk nem volt. Tanári bonmot szerént, Szádeczky már lépéseket tett ez állás elnyerésére. jan. 29. A Földrjajzi] Társ[ulat] mai közgyűlésén a tavalyi puccsot most Berecz viszo­nozta egy kis meglepetéssel, kibuktatván a választmányból csaknem az összes geoló­gusokat, kik tavaly ellene voltak. Én 41-ből 36 szavazattal visszakerültem a választ­mányba. jan. 30. Először ért olyan nagy dicsőség, hogy miniszteri meghívásra vehettem részt egy tanácskozáson. Dr. Klamarik elnöklete alatt Berecz, Lóczy, Ballagi, Cherven, Kogutowicz s mint jegyző, Hoffmann vett részt a de. 10—12-[ig] tartott ankéton, a történelmi falitérképek ügyében. A kormány 5400 frt-tal segíti a Hölzel-céget 6 magyar nyelvű tört. falitérkép kiadásában. Fő dolog a korszakok megválasztása volt, melyet egészben véve javaslatomhoz képest fogadtak el. Mi meglepett, Ballagi klasz- szikusnak és igen jó gondolatnak találta kiindulásom pontját, pl. hogy a középkort Európa a magyarok honfoglalása idejében c. térképpel kezdjük, s hogy - a világtörté­nelmi szempontok mellőzése nélkül - ez egyetemes térképekre is bevigyük a ma­gyar történelem szellemét. - Este Kogutowicz nálam megnézte Homolka által Arad középkori állapotáról összeszerkesztett térképemet; a rajzon kívül szerénte me. 200 frt-ba kerül a sokszorozás. Majd megborzadnak az aradiak! - Felméri a kávéházban beszélte, hogy szegény Peteleit még dec. végén 2 szélütés érte, szája is félrehúzódott; ez idő szerént munkára képtelen. Igen ideges volt, keveset mozgott, sokat dolgozott, amellett szerette az erős borokat, kávét stb. Irodalmunkra is nagy kár volna, ha el­veszítenék. - A tanszék érdekében, szerénte, most kivált Acsády mozog - s kívüle Szádeczkyvel együtt engem is a legkomolyabb 3 jelölt közé számítnak. jan. 31. Tegnap Lóczy, ma Szádeczky mondta, hogy a középkori tanszékre ki van írva a pályázat, ha még nem expediálták is. No, de ezt még Szádeczky is Lánczynak szánta. febr. 4. Az árvaszék értesített, hogy Márki Gábris húgomat jan. 28-[án] nagykorúnak nyilvánította. febr. 5. Végre utalványozták - egyszerre 5 hónapról - a Zirzen intézetben adott óráim díját. febr. 11. Intézetünkbe óraadó történettanárrá dr. Váczy Jánost nevezte ki a minisztéri­um. Jó erő, kivel nyerünk. Az estét nálam töltvén, Thirring beszéli, hogy most a Vág völgyéről ír kalauzkönyvet. febr. 12. Mariska fia, Zoltán, mint részvéttel hallom, halálos beteg. - A Történelmi] Társ[ulat] ma ülte fennállása 25. évfordulóját, pedig csak - 24 év óta áll fenn. Denique, ismét hiba van a kréta körül. A választmányból minden szükség nélkül kibuktatták szegény öreg Torma Károlyt (Donec eris felix...), s helyébe Váczy Jánost 2 Simor János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom