Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
580 Márki Sándor naplói I. 1890 igazgató, éppoly szíves volt Dessan bányainspektor, ki mindent megmutogatott, s pár ásvánnyal is megajándékozott. - Brádon megösmerkedtem Pánkl Vilmossal és a halmágyi 35 000 holdas uradalom tulajdonosának fiával és örökösével, Schweiger Józseffel. - Estefelé - hazatérve - útba ejtettük Alsóvácát is, melyet Schweigerék a közeljövőben modern fürdővé szeretnének tenni; ez idő szerént régisége mellett is igen kezdetleges. - Vacsorán Lachnitéknál voltam; felesége igen csinos és kedves asszony. aug. 15. Balás Gábor körjegyző átadta a körösbányai franciskánusok jegyzőkönyvét, melyből - főképp a Brády családról - bő kivonatokat tettem. (Ezt használta forrásul Jókai is a Bárdy tragédiája leírásánál.) Du. Lachnittal kirándultunk a sortoki várro- mocskához. - Este összebrúdereztem Páris Gáborral, s vele s az éppen hazaérkezett Nemes Zoltánnal jócskán eltöltöttük az időt asztal mellett. aug. 16. Reggel 6-kor felültem Bogdán Juron, egy öreg oláh szekerére, s a 2 kis mokány lóval 9-kor már Jószáshelyen voltam, pedig közben még a lőcsöt is elvesztettük. Az öreg oláht jól tartottam dohánnyal és pálinkával; de hátra-hátrafordulva, meg is veregette a vállaimat, s utoljára jól megszorongattuk egymás kezét. - Adatokért meglátogattam mind a jószáshelyi, mind a gurahonci jegyzőt (az öreg Borsost), s megebédelvén a Körös szállodában, egész du. izzadtam a vasúton. Aradon a Nádorhoz szállottam. Együtt vacsoráltam Hegedűs Laciékkal a kiállításban. Éjjel nem tudtam aludni a nagy hőségtől és a szomszédban kitört tűz miatt csapott lármától. Arad, aug. 17. Reggel % 9-kor megérkezett M[ező] hegyesről feleségem és kisleányom, kik 14- én szerencsésen előjöttek Écskáról. Velők együtt Hegedűsékez kellett áttenni a főhadiszállást. Mariskát azonnal elvezettem a kiállításba, s a régiségek osztályát délelőtt, délután is megtekintettem. Hegedűséknél ebédeltünk; feketére a Vassba mentem, hol Iványival és számos kollégával találkoztam, úgy a ligeti népünnepen, s kivált este, a kiállítási vendéglőben, hol nagyobb asztaltársaság verődött össze. aug. 18. A reggeli vonattal hazamentünk M[ező] hegyesre - s a jó hideg fürdőben szinte új életre keltem. Este Zsiga, a király tiszteletére nagyon bebankettezve tért haza, úgyhogy nem is beszélhettünk vele. Én az asszonyokkal bekocsiztam a központba Soltészékhez és ipám sírjához. Sarkad, aug. 19. A reggeli vonattal - Mfező]hegyesen jól töltött 3 hét után - Kétegyházán át, hol Szekér bátyánk s Böhmék társaságában pár órát jól töltöttünk - Sarkadra mentünk haza. Várt már édesapám nagyon; vacsoránál ismét vala dikció, ismét visítottak a gyerekek - s belezökkentünk a régi kedélyességbe. Sarkad, aug. 20. A Szent István-nap kedélyesen telt el, de ezúttal két részre oszlott társasággal. A diplomáciai ebéd Bertinél volt, hová a táncolni akarók is mentek; a család maga édesapámnál maradt. így is voltunk 25-en (a cselédekkel 49-en), s a pezsgő mellett a kedv is pezsgett. aug. 21. Megtettük búcsúlátogatásainkat, s bár Mariska - gyomorrontása miatt - kissé