Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1890 573 máj. 31. Búcsúebéden volt nálunk Duschek Pistáné, ki holnap leányával, Margittal együtt egyelőre visszaköltözik Egerbe. Itt ebédelt Máry Berta nénénk is Sarkadról, hozva édesapámról jó híreket. Tegnap délben Dedinszky Giza és Margit voltak ven­dégeink. jún. 1. Megösmerkedtem Csánki Dezső családjával. A gyerekek, kivált a kis Jolán, le nem szakadtak nyakamból. Arad monográfiájához több derék adatot kaptam Dezső­től. jún. 2. Ballagi A[ladár] a holnapi ülésre feni a kést, hogy levágja az öreg Szilágyi nyakát, mert őt tartja a Tört[énelmi] Társ[ulat] anyagi veszteségei fő okozójának. Szerénte Csontosi akarna titkár lenni a Történelmi] Társulatban. Én úgy hallottam, hogy Ballagi. jún. 3. Csontosi beszéli, hogy Varsóban Kőszegi Páltól Bercsényi 2. házasságát di­csőítő 400 strófás verset, II. Rákóczi Ferencről pedig egy elmefuttatást talált. A Tört[énelmi] Társulat választmányának újabb nagymosása 3 óráig tartott. Az öreg Pulszky harsogó haraggal elnökölt - s utoljára mégis megköszönte a kitartást és tü­relmet. Ballagi támadásai nem sikerültek. Utólag a szokásos pohár sör mellett szólta- szapulta az ifjúság - főképp a távollevőket, éspedig lehetőleg azon sorrendben, amint a társaságból távoztak. jún. 4. Feleségem születésnapja. Kislányom kézimunkával, s velem együtt sok-sok csókkal üdvözölte. jún. 5. Gábris húgom egy kis színdarabot adatott elő két kis angol tanítványával, a Patterson lánykákkal [sic!]. A legkiválóbb szereplő keresztfiam, Dini volt. jún. 7. Nagy Miklós, nálam lévén, bemutatta Munkácsy egy karcát, mely az Osztrák- Magyar] Monarchia leírásában az aradi síkról írt cikkemhez járulna. jún. 8. Emmáék keresztfiammal családi kirohanáson nálam. jún. 9. Feleségem haragszik, mert Némethy Károly Arad tanügyi történetéről írt vize­nyős könyvében11 őt poetrixnek gondolja, s azt hiszi, hogy ő Márki Spilka Gábriella, ki... regényeket ír. jún. 10. Lauffer velem kívánta átdolgoztatni a közelebb elhunyt Szülik népisk. magyar történetét; de nem egyezhettünk meg. jún. 11. Feleségem 3 igen csinos ruhát készített Mariskának; került összesen 7 frt 27 kr-ba. Magának is varr egy csinos ruhát. - Kétegyházáról Eta (Böhmné) volt nálunk. 11 Némethy Károly: Aradváros tanügyi története Aradmegye tanügyét tárgyaló függelékkel. 1-2. köt. Arad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom