Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

570 Márki Sándor naplói I. 1890 vettem őket észre, mikor egészen visszafordultak utánam. Nagy Iván írja, hogy akad. győzelmem lenne még életének olyan elektrikus lámpácskája, mely utolsó óráját is jó­tékonyan földerítené. Valóban atyai indulattal van irántam. ápr. 27. Cherven a Közoktatási] Biz[ottság] megbízásából néhányunkat összehítt, hogy az isk. történ, múzeumok iránt javaslatot tegyünk. Nekem részül a magyar tör­ténelem jutott. - Du. Kogutowicz mutatta be Hölzel azon kiadványait, melyeket ma­gyarul is meg akarna jelentetni budapesti fiókintézetében. ápr. 28. Hogy el ne felejtsem, a napokban fölkeresett Szántó miniszt. tisztviselő, s ajánl­kozott, hogy véleményem alapján kiadja testvérének, Károlynak Magyarországról ín földrajzát, ha ezzel öccse lelkiállapotának megnyugtatásához járulhat. Ez sem min­dennapi áldozatkészség! ápr. 30. Tóni ma reggel megérkezett, s egyelőre hozzánk szállt. A műkedvelő fotográ­fusok ma megnyílt kiállításán Lóczy mondta, hogy a mai egyet, bölcsészetkari ülésén szóba jöttem, hogy helyettesül híjjanak meg a középkori tanszékre. Czobor szerént az 5 tagú bizottság erre Fejérpatakyt jelölte ki; s ezt már-már egyhangúlag tudomá­sul veszik, ha fel nem szólal Horvát Árpád, hogy hiszen Fejérpataky a történelemnek csak egy segédtudományát műveli, és sértés volna a történelem magántanáraira, ha őket mellőznék; dicsérő szavak közt engem ajánlott. Kerékgyártó, Lubrich, Pasteiner, Medveczky (e két utóbbit nem is ösmerem) szintén mellettem szóltak; Gyulai Pál közbekiáltott, hogy Dósára iránymű; Simonyi Zs[igmond] Marczalit ajánlotta. Az eredmény az, hogy a bizottság javaslatára csak a bizottság öt tagja szavazott. A sző­kébb választásnál Marczali 17 szavazatot kapott, én 11-et kaptam. (Ennyit sem vár­hattam.) Czobor szerént Marczali mellett Eötvös Loránd főképp azért korteskedett, hogy a zsidó ajánlott által esetleg kényes helyzetbe hozza Csáky minisztert. Marczali különben egyszer már meg volt híva helyettesnek, de keresztényellenes szelleme mi­att végleg nem alkalmazhatták. - Thallóczy írja, hogy 18-án tüdőgyulladást kapott, s most lábadozik. - Találkoztam Árkai Kálmánnal, ki pár nap előtt költözött fel Arad­ról. máj. 1. A délelőttöt - a „virágünnep” napján - az érettségi vizsgálat dolgában tartott konferenciával töltöttük; Köpesdy igazgató egy egész óráig várakoztatván bennün­ket, nyílt ülésben fölkértem, hogy ezt többé ne tegye; zokon vette, amint láttam. A Tört[énelmi] Társulat ülése után ittunk Csánki és Réthy egészségére, mivel 1-1 szép könyvük éppen ma jelent meg.10 máj. 3. Mariska megkezdte az iskolába járást. máj. 4. De. 9-ll-[ig] a Földr[ajzi] Társulat bizottságában az isk. falitérképek, 11—1-ig Cherven bizottságában az isk. történ, múzeumok ügyében. Du. megnéztem Juliska nénémet, ki ápr. 22-[én] költözött új lakásba. máj. 5. Eljegyzésünknek ma van 12. évfordulója. A sok dolog nemegyszer morózussá 10 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. 1. köt. Bp., 1890. XII, 788 p. (Hunyadiak kora Magyarországon, 6.) és Réthy László: Az oláh nyelv és nemzet megalakulása. 2. kiad. Nagybecskerek, 1890. 268 p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom