Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1874 55 okt. 18. Tarajossy, Háry Sándor, Baintner Arnold, Singer, Ruttner Sándor, Vargay Ferenc s jómagam mint a budapesti egyetem ifjúságának képviselői szálltunk ki reggel 10 órakor Zágrábban, hogy az ottani egyetem megnyitásának tanúi legyünk. A vasútnál díszruhába öltözött bizottság élén Doma István elnök fogadott, mégpedig horvát beszéddel; Tarajossy felelt - magyarul. Mindnyájunkat (Vargayt kivéve s 1 napra Rutinért) nagy meglepetésünkre egy magyar családhoz, az érsek sógorához és javainak igazgatójához, Termatsits Rezsőhöz szállásoltak, ki mindvégig kifogástalan vendégszeretettel viseltetett irányunkban. Alig öltözködtünk át, a lövöldébe siettünk, hol az elnök bennünket az egybegyűlt ifjúságnak bemutatott, éspedig előnyt adva a többi egylet küldöttei felett. Rövid együttlét után ahányan csak ott jelen voltunk, a Strossmayer-sétányra mentünk, s fölmásztunk az őrtoronyba is, honnan Zágráb gyönyörű vidékét jó távolra beláthattuk. Itt már nem Belosevic, e kifogyhat[at]lan előzé- kenységű „pravnik” volt vezetőm, hanem Velickovic, ki minden firtlisége mellett is nagyon magyarázatkész Cicerone volt. A nyomban e séta után rendezett társas ebéden minden jelenvolttal megismerkedtem ugyan, de biz’ én nem soknak nevét tartottam meg. Itt van egynéhány: (Belosevic, Velickovié, Doma), Muka Sándor, Dolovcak Mladin, Blumenfeld Hermann, Celikovié Péter, Egersdorfer Hugo, Nikolic, Barabás, Mliranié István, Grloci Milán, Blaskovicki, Theodorovich, Lábas stb. - Megeredvén a beszédözön, mi magyarok Tóthban tolmácsot kaptunk s így horvátok és magyarok megértethettük egymást. Magam is mondtam egy felköszöntőt a „szépségökről híres” zágrábi lányokra, mire a pravnikok azután mindannyiszor emlékeztettek, ha nőket lehetett látnunk. Ebéd után kikocsiztunk a Maximir parkba, melyet úgyszólván ajándékba adott a természet Zágrábnak; festői pontokban gazdag hely ez, s egyáltalán oly kedves, hogy bármely főváros megirigyelhetné. Este megjelentünk a nemzeti színházban, hol Trnskinek egy allegóriáját adták, melyet eleintén majdnem Vörösmarty Árpád ébredésének fordításául tekintettem. A horvátokat elragadta. Volt még egy Mária Terézia korában játszó[dó] vígjáték is; én csak 1 felvonást néztem belőle végig, de igazán meglepett azon könnyűség, melyet a szavalásban e kemény nyelv dacára kifejthettek a színészek. - Rövid társasvacsora után hazasiettünk szíves házigazdánkhoz. Ejh, de jót aludtam! okt. 19. Az ünnepély fénypontja ma volt. Ma nyittatott meg az egyetem. 9 órakor misét olvasott az érsek a székesegyházban, melynek a XI. században emelt komoly falai a stílszerű újításokkal együtt mindjárt első pillanatra lekötik a figyelmet. Mise után az országház üléstermébe mentünk, hol a rektor megnyitóbeszédet tartott; minthogy az horvát volt, én azalatt a közönséget szemléltem. Jobban érdekeltek a küldöttségek szónoklatai. A mieinket nemigen éljenezték, míg magyarul fejezték ki üdvözletüket, de amint latinra fordították a dolgot, azonnal hangosabban nyilatkozott a horvátok rokonszenve. Még Télfy is oly élénken beszélt, hogy nem ingathatta meg egy idegen szomszédomnak (nem tudom, ki lehetett: volt néhány érdemrendje) azon, a különféle nyelven előadott felköszöntések után tett megjegyzését, hogy „mégiscsak legjobb szónok a magyar”! Paulert különösen szép latinságáért dicsérték. Du. 3 órakor kezdődött a díszebéd. Minket két szobában osztottak el; Háry és a többi Rómerrel, Fraknóival stb. került össze, én a legutolsó teremben Vargayval és Singerrel az ünnepélyt rendező bizottság - s egyáltalán fiatalemberek közt ültem.
