Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1889 539 szakadó zápor, poggyászvizsgálás, jegyváltás és helykeresés fogadott bennünket. Én az utolsó pillanatban egy I. oszt. kocsiba ugrottam fel, II. oszt. jegyem pedig az utol­só kocsiban utazó 3 társamnál maradt. Mondtam a kalauznak, hogy ott van a je­gyem Bismarcknál, s negyedóra múlva diadalmas arccal tért vissza, hogy „Bismarck gefunden”. Zachart és Szádeczkyt azután, kik eddigi helyükön állani kényszerültek, áthíttam magamhoz, és kényelmesen folytattuk utunkat a szép vidékekben kifogyha­tatlan arlbergi vasúton. Landecknél, a Stam és Inn összefolyásánál láttam ismét az első kukoricatáblá­kat, ami világos jele volt, hogy megint a mi „tágabb hazánkban” járunk. Imstnél av­val csődítettem az ablakhoz az útitársakat, hogy egy zerge áll a meredek sziklafalon; a kalauz kacsintott felém, ami aligha azt nem jelenti, hogy a zerge most is ott áll. A Martinswand alatt ösmerkedtem meg dr. Temesváry gyulafehérvári történettanárral, aki azt a meglepő nyilatkozatot tette, hogy éppen elutazása előtt olvasta el Dóiámat. De nem sok, hacsak annyi hasznot húzott belőle, mint a párizsi útból, mert utóbb, Innsbruckban el akarta hitetni velünk, hogy milyen disznó a francia, mert óriási po­loskákat adtak neki enni, s hogy egynek-egynek 29 lába van, aminthogy ő 4-et egy skatulyában magával is hoz. Nem tudom, megmutatja-e otthon, mivel kisült, hogy azok jóízű apró tengeri rákocskák. Innsbruckba este 6-kor esőben érkeztünk, s a Habsburgerhof 12. száma alá szálltunk. Szádeczkyvel a postára menet az utcán találtuk Szjadeczky] barátját, Redlich Oszkár városi levéltárost, kit én is hamar megszerettem. A zuhogó eső miatt este csak néhány utcát nézhettünk meg. Este egész ma­gyar társaság vacsoráit szállodánkban, hol nem pálinkáspohárban adják a sört, mint Párizsban. - De csakhamar lefeküdtünk mi is, követve a nagy álmatlant, Zachart, ki Innsbruckba érkezésünk után azonnal ágyba dőlt. júl. 24. Reggel Redlich vezetése mellett alaposabban megnéztük Innsbruckot, különö­sen a Hofkirchét Miksa császár síremlékével s a Habsburgok, Hofer stb. emlékeivel, valamint a Ferdinandeumot, mely a leggazdagabb vidéki múzeumok közé tartozik. Már a levéltárt s a város többi nevezetességét csak kívülről láttuk. De. 10 órakor hagytuk oda Innsbruckot és Redlichet. Poggyászunkat Lajossal most már egész Budapestig feladtuk, amiért jól megfizettettek bennünket. A Wip-völgy kedves tájképei sűrűn váltakoztak egymással, míg felértünk az 1362 méter magas Brenner-hágóra, hol Európa egyik legrégibb postaállomása és leg­frissebb virslije van. Gossensassban csak pár nappal előbb, júl. 21-[én] kereszteltek el egy tért az ott időző norvég drámaíró, Ibsen Henrik nevére. A déli völgybe való leereszkedés, amint egyik-másik nagyszerűen alkotott alagútból előbukkantunk, új meg új természeti szépségekkel ösmertetett meg bennünket. Franzensfestében két órát töltöttünk ebéddel s a szépen fekvő vár szemlélge- tésével. A vonatra szállásnál szándékosan ismét utoljára maradtunk, s jobb helyet is kaptunk, mint a többi, mert csak öten jutottunk a kilátó szalonkocsiba, honnan mindenfelé szabadon tekintgethettünk. Nem is pihentettem szemeimet, s valóban gyönyörködtem a bájos Pusterthalban, míg csak Lienznél, hol vacsoráltunk, ránk nem alkonyodott. Villachtól kezdve, más kocsiba kellvén átszállnunk, összezsúfolva folytattuk utunkat; alvásról s arról, hogy a vidékből valamit is lássunk, szó sem lehe­tett. Csak Zachar aludt, a nagy álmatlan: más kocsiban. Budapest, júl. 25. Majdnem abban a pillanatban értünk hazánk határára, midőn teljes szépségé­

Next

/
Oldalképek
Tartalom