Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1889 539 szakadó zápor, poggyászvizsgálás, jegyváltás és helykeresés fogadott bennünket. Én az utolsó pillanatban egy I. oszt. kocsiba ugrottam fel, II. oszt. jegyem pedig az utolsó kocsiban utazó 3 társamnál maradt. Mondtam a kalauznak, hogy ott van a jegyem Bismarcknál, s negyedóra múlva diadalmas arccal tért vissza, hogy „Bismarck gefunden”. Zachart és Szádeczkyt azután, kik eddigi helyükön állani kényszerültek, áthíttam magamhoz, és kényelmesen folytattuk utunkat a szép vidékekben kifogyhatatlan arlbergi vasúton. Landecknél, a Stam és Inn összefolyásánál láttam ismét az első kukoricatáblákat, ami világos jele volt, hogy megint a mi „tágabb hazánkban” járunk. Imstnél avval csődítettem az ablakhoz az útitársakat, hogy egy zerge áll a meredek sziklafalon; a kalauz kacsintott felém, ami aligha azt nem jelenti, hogy a zerge most is ott áll. A Martinswand alatt ösmerkedtem meg dr. Temesváry gyulafehérvári történettanárral, aki azt a meglepő nyilatkozatot tette, hogy éppen elutazása előtt olvasta el Dóiámat. De nem sok, hacsak annyi hasznot húzott belőle, mint a párizsi útból, mert utóbb, Innsbruckban el akarta hitetni velünk, hogy milyen disznó a francia, mert óriási poloskákat adtak neki enni, s hogy egynek-egynek 29 lába van, aminthogy ő 4-et egy skatulyában magával is hoz. Nem tudom, megmutatja-e otthon, mivel kisült, hogy azok jóízű apró tengeri rákocskák. Innsbruckba este 6-kor esőben érkeztünk, s a Habsburgerhof 12. száma alá szálltunk. Szádeczkyvel a postára menet az utcán találtuk Szjadeczky] barátját, Redlich Oszkár városi levéltárost, kit én is hamar megszerettem. A zuhogó eső miatt este csak néhány utcát nézhettünk meg. Este egész magyar társaság vacsoráit szállodánkban, hol nem pálinkáspohárban adják a sört, mint Párizsban. - De csakhamar lefeküdtünk mi is, követve a nagy álmatlant, Zachart, ki Innsbruckba érkezésünk után azonnal ágyba dőlt. júl. 24. Reggel Redlich vezetése mellett alaposabban megnéztük Innsbruckot, különösen a Hofkirchét Miksa császár síremlékével s a Habsburgok, Hofer stb. emlékeivel, valamint a Ferdinandeumot, mely a leggazdagabb vidéki múzeumok közé tartozik. Már a levéltárt s a város többi nevezetességét csak kívülről láttuk. De. 10 órakor hagytuk oda Innsbruckot és Redlichet. Poggyászunkat Lajossal most már egész Budapestig feladtuk, amiért jól megfizettettek bennünket. A Wip-völgy kedves tájképei sűrűn váltakoztak egymással, míg felértünk az 1362 méter magas Brenner-hágóra, hol Európa egyik legrégibb postaállomása és legfrissebb virslije van. Gossensassban csak pár nappal előbb, júl. 21-[én] kereszteltek el egy tért az ott időző norvég drámaíró, Ibsen Henrik nevére. A déli völgybe való leereszkedés, amint egyik-másik nagyszerűen alkotott alagútból előbukkantunk, új meg új természeti szépségekkel ösmertetett meg bennünket. Franzensfestében két órát töltöttünk ebéddel s a szépen fekvő vár szemlélge- tésével. A vonatra szállásnál szándékosan ismét utoljára maradtunk, s jobb helyet is kaptunk, mint a többi, mert csak öten jutottunk a kilátó szalonkocsiba, honnan mindenfelé szabadon tekintgethettünk. Nem is pihentettem szemeimet, s valóban gyönyörködtem a bájos Pusterthalban, míg csak Lienznél, hol vacsoráltunk, ránk nem alkonyodott. Villachtól kezdve, más kocsiba kellvén átszállnunk, összezsúfolva folytattuk utunkat; alvásról s arról, hogy a vidékből valamit is lássunk, szó sem lehetett. Csak Zachar aludt, a nagy álmatlan: más kocsiban. Budapest, júl. 25. Majdnem abban a pillanatban értünk hazánk határára, midőn teljes szépségé
