Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1889 531 kísérletező helye. Az 5 millió franknyi költségből tegnapelőttig 1 560 000 frank már megtérült. Ehhez járul legújabban - az én öt frankom. Érdekes, hogy az I. emeleten Zachar messzelátót akarván kikölcsönözni, egyikünk sem értette meg hamarjában, mit akar a hölgy az ő Va-fra-kranszijával. Csak azután jöttünk rá, hogy az Vingt francs garantie akar lenni. A második emeletről, hogy hamarabb járjunk, gyalog jöttünk le, mit annyira megérzett amúgy is elkínzott talpam, melyben csak hideg vízzel tartom még fenn a türelmet, hogy Szádeczky már be akart íratni engem a rokkantak közé, kiknek palotájába mentünk Napóleon sírjának látására. E sír, a trófeumok stb., bennem is felköltötték azon érzelmeket, melyektől e helyen senki sem bír szabadulni, pedig én Napóleont szeretet nélkül csodálom. Délután fél négykor a magyar karaván a Hotel de Ville-ben gyülekezett, hova ún. vine d’honneur-re voltunk hivatalosok a községtanács részéről. Az őrség tisztelgéssel fogadott bennünket. Szerencsésen bejutottam a Saint-Jean terembe, míg sokan kívül rekedtek. Chautemps, a községtanács elnöke, kétségkívül Gambetta szobrának tegnap történt megkoszorúztatása hatása alatt, lelkes beszédben üdvözölte a magyarokat. „Párizs - úgymond - mindazon tisztelettel fogadta önöket, mellyel egy nagy nemzet iránt tartozunk.” Magasztalva szólt „Kossszüt”-ról is, kinek múltkori beszéde minden franciának egyenesen szívébe talált. Megjelenésünk ünnepélyes csatlakozás, mellyel a nagy forradalom által kikiáltott eszmékhez járulunk, amely forradalomnak most üljük százados évfordulóját. Utalt a két országot összekötő történelmi láncolatra, s végül Párizs nevében üdvözölte a magyar zászlót. „Ily napok azok - szólt utóbb, Helfy beszédére válaszolva - melyeken a népek a világbéke javára igazán testvériesülnek.” - Rogytig éljeneztünk, mintha szó sem volna orosz-francia szövetségről. A buffet-ben Polónyi is tartott beszédet, de alig hallgatott rá valaki. A karaván az asztaloknak rohant, s ételek és pezsgők közt oly pusztítást vitt véghez, mintha már napok óta nem evett volna. Valóban, nem mindnek jutott eszébe, hogy reprezentálnia kellene, s később, midőn a fényes szalonokban sétálgattunk, s Fehér Poldi csárdásokat kezdett húzni, egyik-másik nagyon is őszintén tárta fel belsejét a városház folyosói előtt. Fél hét tájban kezdett oszladozni a társaság, mit aligha bánt már maga Cahutemps is, kit a publikum, ősi szokás szerént, többször kapott vállaira. Hadd tanuljon magyar mórest. Az apróbb helytelenségeket megbocsátva azonban igen lélekemelő volt a mai ünnep, s bár igaza lenne Chautemps-nak, hogy az 1889. évi július 11-e számottevő nap Párizs Hotel de Ville-jének történetében. Az utcákon is éljenzett bennünket a tömeg. (A csípős megjegyzéseket nem hallottuk; pedig olyanok is voltak.) Az Opera Comique-ban szintén tartottak fenn számunkra néhány száz helyet, s Massenet, kinek legjobb művét, az Esclarmonde-1 adták, maga is elég lett volna a csalogatásra; de oda már nem mentem el. Szádeczky beszélte azután (ő nem fárad el olyan könnyen), mily hatást keltett a Rákóczi-induló, legkivált pedig Mouliérat énekes óriás pátosszal előadott Marseillaise-e. De beszélte azt is, hogy az ingyenes buffet-ben egypár hazánkfia összeverekedett a garzonokkal, mivel nem szolgáltak elég gyorsan. Móresre tanították a fránya franciát, s kimutatták a honi virtust. Párizs, júl. 12. Délelőtt a Magasins du Louvre-ban vásárolgatással töltöttük az időt, s költöttük a pénzt. Feleségemnek egyebek közt csinos legyezőt, Mariskának pedig - Párizsban mit vehettem volna egyebet? - valóságos francia babát vásároltam.
