Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
404 Márki Sándor naplói I. 1886 Sarkad, aug. 10. A délutáni vonattal - egymagám, mert a difteritisz ismét föllépett - átmentem Sarkadra. Édesapámat jó egészségben, de nyomott kedélyhangulatban találtam. Szegény Lajos a legszívesebben fogadott. Két hét óta van itthon, s feleségem elbeszélte, miért kellett őt hazahozni Tátrafüredről, hol az erdők, hegyek közt 14 óra hosszat bolyongva, 3-szor is beleesett a Poprádba, s nagyon szomorú állapotban került elő. Budapesten Imre, Jani és Szekér Gyula már bérkocsiba ültették, hogy bevigyék Schwartzerhez;12 az utolsó pillanatban azonban megesett szívok a gyanútlanon - s hazahozták őt Sarkadra, hol szelíden viseli ugyan magát, de mindig Gyulára készül. Most is, hogy délután - édesapámmal - kikocsiztunk, szokás szerént föltette kis kézitáskáját, Hugo Victor arcképét s egy sarkadi bika - a Viola - fotográfiáját. Emlékezőtehetsége bizonyos tekintetben (pl. gyermekkorára s hivatalos teendőire nézve) bámulatos ugyan; másrészt azonban mindjárt megfeledkezik imént mondott szavairól. A pénzzavar csak egyik oka lehet bajának. Megígérte nekem, hogy kifizeti 260 frt-nyi útiköltségemet; s fél óra múlva, mikor egy számot tettem egy kijátszás végett körülhordott párnára, azt mondta, nincs 20 krajcárja sem. Minduntalan elrendeli, hogy fogjanak be, mert Gyulára megy; de azután ismét elfeledkezik róla; vagy ha sürgeti, beéri a legcsekélyebb kifogással is. Sem egy tárgynál, sem egy helyen nem tud percekig időzni. Felrózsázza magát, s kissé gyermekes; máskor meg a legkomolyabban s a legeszesebben beszél. Pénzzavar, ambíció, féltékenység játszhatott össze szép eszének megzavarására. Az orvosok egy része azt hiszi, ifjúkori baja következményéül valami kelés gyakorol nyomást agyára, s erről gyógyítják; de nemigen veszi be az orvosságot. Két ember van állandóan mellette; rendszeres gyógyításról azonban Sarkadon szó sem lehet. aug. 11. Délelőtt, délután a határban édesapámmal és Lajossal. Meglátogattuk Maris- káékat és Imrééket. [Gyulajvári, aug. 12. Délre átmentem [Gyulaváriba kis családomhoz. Délután Gyulával a határban. Gyula, ki a múltkor Sarkadról nagyon felindulva tért haza, mert Lajos ügyében való fáradozásainak tisztátalan indítóokot tulajdonítottak, megígérte, hogyha újabb közreműködésre édesapám maga szólítja föl, Lajosért ismét tesz. Kell is, mert Lajos, úgy látszik, nagy bizalommal van iránta. Nagyvárad, aug. 13. Feleségemmel s Mariskával [Nagyváradra jöttünk. Útközben Wielandné, Gábor anyósa beszélte, hogy ma temetik Gáborék 7 hetes kislányát, Margitot. így, hogy Gáborral háborítatlanul beszélgethessek, csak holnapután mennénk hozzá B[erettyó]újfaluba. [Nagyjváradon Jani bácsihoz szálltunk, s én azonnal fölkerestem dr. Fuchsot, ki Lajost már a múltkor szintén megvizsgálta s ki az intézetben való gyógyítást - bár nem föltétlenül - ajánlta. Meglátogattam Bölönyt, Kékust, Bunyitayt s du. feleségemmel Csanády Ákosékat, az „öreg nénit” (a 90 éves Kordinánét, ki éveken át vezette ipám háztartását) és Sántha Laciékat. Az öreg Rómer nincs itthon. aug. 14. Bölöny és Bunyitay társaságában megnéztem a Bihar megyei múzeumot. Ebéden a fehérpapoknál; a régiek közül Várszély igazgató, Zubriczky és Kékus volt otthon. Du. kis famíliámmal Szepesi Géza sógorom vendégei voltunk a Püspök- és Félixfürdőben. Amott Beliczey főispánnal és Terényi Lajossal töltöttük az időt. Este 12 Schwartzer Ferenc által alapított magán-elmegyógyintézet.