Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

hol szinte úsztunk a szóáradatban. Az én nyakamba három dolgot sózott. 1) A VI. osztályfőnökévé tett. 2) A reálisk. tanácskozmányok jegyzőjévé választott, s 3) felszó­lított, hogy kettős példányú leltárt készítsek a kezelésem alatt álló több mint 15 000 db könyvről! De már ebből - s még kevésbé az általam kért remuneratióból - aligha lesz valami; az én egészségem is csak ér valamit. szept. 2. Tabajdy főispán a Kölcsey Egyesületbe belépők közül körülbelül 150-nek újabb aláírási ívét adta kezeim közé. Ha immár együtt levő 450, s pár nap múlva alkalmasint összevergődő 600 emberünk tenne is aztán valamit! De a ma délutánt is azzal sza­ladgáltam el, hogy a 2 elnök közül legalább az egyik legyen jelen Lóczy felolvasásán. szept. 3. Lóczyt ma délben ipám kocsiján hoztam be; nálam ebédelt, s tőlem mentünk azután a városházára, melynek dísztermében szép közönség várt reá. Egy kis be­széddel - mint afféle titkár - bemutattam őt a közönségnek. Előadásának tárgya - a kínaiak magánélete - érdekes volt ugyan, de maga az előadás később kissé vontatott lett; mint utóbb ő maga bevallotta, észre sem vette, hogy közvetlenül mellette áll egy üveg víz, pedig biz’ annak hasznát vehette volna. Lóczy különben nagyon meg volt elégedve közönségével, s a felolvasás - mellyel a felolvasásoknak újabb soroza­tát megnyitottuk - csakugyan jól is sikerült. Vacsorán nálam volt Lóczy, kit azután kikísértem az esti vonathoz, melyen Pest felé utazott. - Fényes Dezsővel ülés végén ösmerkedtem meg. szept. 4. A tanévet ma, Trefort, miniszterkedésének 10. évfordulóján beszéddel nyitotta meg Kuncz. Az én órarendem, tekintve, hogy 17 órát adok (IV-VIII. történelem, VI.- ban földrajz), elég kényelmes; délutánonkint, keddet kivéve, szabad vagyok. szept. 9. Jani öcsém Orosházáról délben fölkeresett; az estét együtt töltöttük; holnap jókor reggel megy haza. szept. 10. Mária napján — ami kis lányomnak is neve napja — meglátogattuk szegény Sze­kér Marit. Nagyon jólesett neki. Holnap viszik haza. Este Szekér Mihályné nénénk és lánya, Eta, keresett föl Kétegyházáról. szept. 11. Ma pedig Zsiga jött be. szept. 12. Zsigával együtt fölkerestek bennünket Hódyék M[ező]hegyesről. Velők volt Hódy Imre is és neje, Fáik Miksa lánya. szept. 13. Simkovics beteg lévén, 6 hónapi szabadságidőt akar kérni. szept. 14. A Kölcsey Egyesület Tört. Szakosztályának ülésén felolvasást tartottam a szentannai avar ringről. szept. 16. Sváby ma reggel 6 órakor majdnem titokban esküdött meg Turcsányi Gizellá­val (aki bennem arroganciát fedezett föl). - Feleségemet ez az újdonság és az, hogy új ágyterítőket csinált, és hogy 2 szobát egészen újra rendezhetett, egészen kielégítette. 280 Márki Sándor naplói I. 1882

Next

/
Oldalképek
Tartalom