Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

vében felköszöntötte édes jó apánkat, ki aug. 23-án tölti be életének 70. évét, melyből 50 évet a gróf Almásyak négy nemzedékének szolgálata vett igénybe. Szép, kedélyes öregúr édesapám, s ez idő szerént a legjobb egészségnek örvend; apróbb, sőt néha nem csekély kellemetlenségek közt is megőrzi lelkének nyugalmát, s legfőbb büszke­ségét a jól végzett munka és virágzó családja képezi. Áldja is meg őt az Isten mind a két kezével, s éltesse erőben, egészségben, boldogságban az emberi kor legvégső hatá­ráig! - Alig mondtuk el szívből fakadt jókívánságainkat, nekem és kis családomnak a déli vonattal indulnunk kellett, s éppen jókor érkeztünk Aradra, hogy részt vegyünk szegény Laci temetésén, melyre a boldogultnak jó ösmerősei tömegesen jelentek meg. Nyugodjék békében! aug. 21. Szepesi Géza (Spitkó testvére) ma ment haza [Nagy]váradra, Sváby pedig B[uda]pestre utazott, a maga kétségesen álló ügyében. Hidegh hazajött Sarkadról, hol igen jól mulatott. - Laciért a rekviem ma délelőtt volt. Emlékül nekem fezét, feleségemnek pedig egy gyűrűjét adták át. Szegény Juliska minduntalan siratja, Ma­riska pedig vigasztalja, hogy „ne szírjon édesanyám, Laci bácsi holnap már nem hal meg...” Különben városszerte a legnagyobb részvéttel beszélnek az esetről, bár sze­gény Lacira nézve csak előnyösnek tartják azt. aug. 22. Megkezdtem kis régiséggyűjteményünk leltározását. Szekér Gyulának megír­tam, hogy sem Iglóra, sem máshova nem mehetek. aug. 23. Édesapám ma 70 éves. Isten áldja meg őt minden jóval! Sváby hazajővén, hírül hozta, hogy a losonci Kuncz Elek lesz igazgatónk. О maga Trefortnak tegnap sok mindenfélét odamondott; ez sem nyugdíjazni, sem pé­csi igazgatóságától fölmenteni, sem szabadságolni, sem Pozsonyba visszatenni nem akarta, s legkevésbé meghagyni Aradon: mert (ipsissima verba) Tabajdy és Sváby egy városban nem élhetnek. Tehát maga a miniszter cáfolja meg azokat, kik ez ügyben Tabajdy kezeit mosták. Trefort kijelentette, hogy neki Sváby ellen személyesen nem­csak, hogy kifogása nincs, de sőt, éppen nagy bizalma jeléül kívánta őt oly exponált helyre kitenni, mint Pécs. Csak akkor ugrott nagyot, midőn Sváby megjegyezte, hogy a királytól neveztetvén ki - esetleg a király elé viszi ügyét. „Csak azt tegye! Majd meglátom, én leszek-e miniszter, vagy Ön igazgató!” Végül azonban örömét fejezte ki Sváby nyugodt magatartása miatt, s megígérte, hogy kívánságát (a szabadságoltatás tekintetében?) meg fogja fontolni. - Szász Károlynak is jól odamondogatott Sváby. Hanem mindezzel nem lehet azt megváltoztatni, hogy őt elveszítsük. aug. 24. Legboldogabb házasságomnak ma van negyedik évfordulója. Ipámnál voltunk ebéden, ki - mint nem titkolja - nagyban vigasztalódik a mi szeretetünk láttára. Ma­riskánknak vidám lármájára pedig még az utóbbi napoknak szomorúságai után is el-elmosolyodik. - Feleségemmel különben du. gyalog kisétáltunk a temetőbe, hol Lacinak sírját fölhantolta a kertész. A sír a bejáratra nyíló főút jobb oldalán, a bejá­rattól mintegy 20 lépésre, Hoffmann Jánosnak egy oszlopon levő angyalt ábrázoló szép síremléke mögött van. Visszajövet Szekér Gyula nénjét, Marit (Kissnét) látogattuk meg a kórházban, hol rákbajban szenved. Húga, Eta s lánya, Piroska ápolja őt. Férje sikkasztott, s évek előtt megszökött, azt sem tudják, hova; az ő vállaira pedig elég nagy család eltartásá­276 Márki Sándor naplói I. 1882

Next

/
Oldalképek
Tartalom