Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
244 Márki Sándor naplói I. 1881 megnyugszik abban, hogy kis ágyába tegyük, s odahí magához, átöleli nyakamat, és ahogy éntőlem hallotta, mesélni próbálja: „Tisz tutya volt, nagy tutya volt...”; s mikor egyáltalán előáll avval az ezer kedvességgel, amire talán egy kétéves kislány képes leginkább: akkor a táti, meg a mámi összevissza csókolja a „tisz haszontalant” is, meg egymást is, és örül az életnek, mely ezt az örömet adta neki s az élet folytatásának, melytől örömének tartósságát várja! júl. 11. Ma temették Herz Vilmost. Jogász volt, alig 25 éves. 7-én látták utoljára, és csak tegnap fogták ki feloszlásnak indult holttestét a Marosból. Adósság-e, vagy az vitte a halálba, hogy Somogyi Mariskát, bár ennek családja sürgette, állás nélkül lévén, akarata ellenére sem vehette nőül, írást nem hagyván maga után, senki sem tudhatja. júl. 23. A ma esti lapok hozzák dr. Emődy Miklós öngyilkosságának szomorú hírét. Tegnap érkezett B[uda]pestre Lipikről, hol dr. Schwartzer társaságában töltötte idejét, s felgyógyulva tért vissza. Mint már m[últ] évi okt. 28-[án] (1. 489-490. 1.) említettem, Emődyt azon tragikus sors érte, hogy éppen eljegyeztetése napján őrült meg. Egy ideig a Lipótmezőn, azután Schwartzer magánintézetében gyógyították. A szifilisz agyára vette magát, s bár látszólag éppen jött vissza Lipikről, úgy látszik, aggasztotta őt különben annyi megérdemelt boldogságot ígérő házasságának közelgő határideje, s 22-én este a Pannonia Szállodában (hova azelőtt is a legszívesebben szállt) agyonlőtte magát. „Fél az élettől, mert az rosszabb rá nézve a halálnál” - írta egyik barátjának, kérve, hogy üdvözölje menyasszonyát, Margitot. Képzelhetni szintén Budapesten időző szegény apjának gyászát. E gyász a mienk is, kik barátjai voltunk. Bár évek óta nem állottam vele összeköttetésben, a legélénkebb vonzalommal viseltettem iránta, s igazán szívemből siratom az oly ifjan, alig 27 éves korában elköltözött jó barátot, ki ösmerőseim köréből e hóban a harmadik áldozat. Nyugodjék - nyugodjanak békében! júl. 28. Letelt fegyvergyakorlatomnak utolsó napja is; holnapra már csak a búcsújelentkezések maradnak. Mindennap a zádorlaki mezőkön folytak a gyakorlatok, csak egyszer voltunk Engelsbrunn és tegnap Mikalaka vidékén, rendesen rekkenő melegben. Annál jobban ízlett hazajövet a sör. Kétszer kaszárnya inspekciót s kétszer Bereitschaftot tartottam. A kompániával kétszer, a tisztekkel egyszer voltam lőni. Főtisztek: a brigadéros, Drexler ezredes; a tartalék ezred parancsnoka, Nemecic József és a 4. z.a. őrnagya, Theil Mihály, igen jóakaratú s előzékeny emberek. Továbbá Sterzi Antal őrnagy (5. z.a.). A kapitányok közül ezeket ösmertem meg közelebbről: saját kapitányomat, Neudek Henriket, az egyetlent, ki egyszer ugyancsak megmosdatott, de ki legalább igazán - őszinte volt; az „öreg” Scheidelt, Margineanut, Steffulát, Borkowetzet, Vankot; a főhadnagyok közül: Schmidtet, Ragyot, Witészt, Perakovicot, Stefanutzot (ki az utolsó három nap az útra indult Neudek helyett kompánia kommandáns volt), Bicanicot (ki 7 frt-ot tartott meg tőlem - emlékül), Sandnert, Nagy Gyulát. A hadnagyok közül Simondant, Hermannt, Wintert, Olivát, Fialát, Raupenstrauchot (ez is a 15. kompániánál volna, de az egész hónapon át maródi volt), továbbá dr. Lion ezredorvost, Despenic (saját kompániámnál), Gödrösy és Pfeiffer tiszthelyetteseket stb. Nem csodálom, ha kevés bennök a munkakedv, kivált kánikulában; vannak ugyan köztük olvasott emberek (kivált Stefanutzot dicsérték, Despenic pedig horvát verseket is ír), de igazsága lehet egészben Winternek, hogy
