Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1877 159 ibe juttatod, ha őt egyedül találod. Tartalma valószínűleg tudomásodra jut, s én nem találom el, mivel védekezzem. Benned van költői kedély, s talán tudsz nyugodtan ítélni akkor is, midőn saját húgodról van szó. Merjek-e én az О boldogítására vállalkozni akkor, midőn erre abszolúte képtelennek érzem magamat? Volt idő, mikor az ellenkezőt hittem; parancsolhattam-e szívemnek? - S most bekövetkezett azon idő, mikor a szeretet helyét azon tisztelet váltotta fel, mellyel egy kedves leány iránt folyvást viseltetünk; parancsolhattam-e szívemnek? - Hittünk közös jövőnkben, de ennek fejében egy-két barátságos kézszorításon kívül, mi mindnyájatok jelenlétében történt, semmi mással nem bizonyítottuk vonzalmunkat. Irén fiatal, könnyen felejt, s annyival inkább, mert ez a szerelem gyermekkora első ábrándja volt, mely azóta talán már nála is tovalebbent. Igazi boldogságot érdemel O; s nekem férfias kötelességem volt azonnal figyelmeztetnem Őt, midőn a szívemben véghezment változás világossá lett előttem, hogy ezt, ha igazán várta tőlem, én semmi esetre sem szerezhetem meg Neki. Nincs okom titkolni e viszony emlékét; tiszta az és szennytelen, de általad mégis kérem Irént, hogy netaláni reményeivel együtt soraimat is semmisítse meg, s válaszoljon legalább annyit, amennyit kérek tőle, hogy »megbocsát, feled«. Leverne, ha elveszteném becsülésteket; azt nem érdemeltem meg. Egy álmodott szenvedély helyett egy új, egy igaz foglalja el egész lényemet; tőlem függ-e az? - Te is maradj meg barátomnak, s ismétlem, ne ítélj meg az egyenes szóért. Isten tudja, mi lesz az én jövőm; csak azt ne mondjátok, hogy áltatásom veszélyezteti az Irénét, íme, nyilatkoztam, mielőtt ábrándjai annyira fejlődtek volna, hogy eltűntökön komolyan sajnálkozhatnék. Szereted húgodat, s talán reám sem haragszol; kettőnk érdekében kérlek, hogy Irén válaszát kieszközöld, s mielőbb hozzám juttasd. Mindnyájatok iránt változhatat- lan igaz rokon: Sándor.” Édes Juliskám, ha e sorok valaha kezeid közé kerülnek, ne keresd abban egy elmúlt szenvedélynek némi romját, hogy egy korábbi ideálról még ma is oly tisztelettel szólok. Ez az ideál aug. 9-ig töltötte el szívemet; azóta föltétlenül te foglaltad azt el. Méltó volt szeretetem régi tárgya, te túlragyogtad, s változhatatlan irányt jelöltél ki szívemnek - édes Juliskám! okt. 24. Ifj. Szinnyei József értesít az egyetemen most folyt tört. előadásokról. Doktori vizsgálatomnál hasznát vehetem e jegyzéknek. - Bayert kértem föl, hogy e vizsgálat prózájából egyet-mást megtudjon, de az nem ér rá. okt. 25. Finály avisálta, hogy a Vidám Náci szerk. bizottsága engem szólított föl beköszöntő vers írására. Éppen ahhoz való kedélyhangulatban vagyok! De az nem tesz semmit; ezentúl viccelünk. okt. 26. Fjarkas] Lajos e napról így válaszol 23-i levelemre: „Kedves Barátom! Vettem leveledet, melyben húgom iránti viszonyodról írsz. Bár jól tudtam, hogy legutolsó, Sarkadról írt leveled óta, melyben lustaságomért szokott kedélyes modorodban dorgálsz, egész e napig, midőn nyilatkozatod előttem fekszik, mi történt; bár tudtam, hogy az életben annyi titkos rugó működik, oly nagy szerepet játszanak a véletlen, a körülmények, a különböző befolyások, s téged nyílt kedélyeddel, egyenes lelkeddel s összes tapasztalatlanságoddal a szívügyekben, igen jól ismertelek - hisz azért szerettelek: mindennek dacára hazudnám, ha eltagadnám, mennyire lepett meg leveled, mily fájdalmasan esett benned csalódnunk s csalódnom; téged, bár erősnek nem ismertelek, ily túl gyöngének látnom.
