Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

1 Szabadság19 pedig azt jegyzi meg, hogy „e kinevezés nem protekció, mint azt napon­kint tapasztaljuk, hanem igazi érdem kifolyása”. Thallóczy is csakugyan azt írja, hogy „Trefortnál csak Márki S[ándor] neve döntött. Ezt nem hízelgésképp mondom; tu­dod, hogy nem olyan tagú firma vagyok”. - A rokonszenves fogadtatás mindenesetre jóleshetik. júl. 26. Megkaptam az Oroszok 1. ívének korrektúráját. Olyan gyarló kiállítás lesz, mint a Fekete-Körösé. - Szacsvay Tildával és Béhrnével elhatároztuk, hogy mint műked­velők előadjuk a Falusiakat.19 20 Gábor és Jani is ajánlkozott. No, azt sem hittem, hogy színigazgató lesz belőlem. júl. 27. Göndöcs Benedek, a Békésmegyei Régész és Tört. Egyesület elnöke hivatalo­san megköszöni a társulat számára küldött Sarkad történetét, s meghí a békési vándor- gyűlésre, mely júl. 29-[én] Békésen véghez is ment, de mindamellett is, hogy nagyban készülődtünk, a fe­neketlen sarak miatt el nem mehettem. júl. 30. Gedeon Lászlót kinevezték hadnaggyá. Magamat nem láttam a N[agy]várad által közlött névsorban. júl. 31. Molnár István, a mi parasztlegényünk azt kérdezi, hogyha már mozgósítanak bennünket, mi lesz akkor az ő költeményeiből? - No, míg mi harcba megyünk, meg­jelenhetnek azok százszor is! - Kövesdy Ignác aradi tanár s igazgatóhelyettes értesít, hogy alakuló gyűlésünk aug. 27-[én] lesz; akkorra meg kell jelennem Aradon, hol, mint Budiáts István tudósít, elég olcsó lakásokat kaphatok. aug. 1. A napot kinn töltöttük Herpán; Spilka Lujza meghitt aug. 25-[én] Spitkó Lajos aradi tanárral Aradon tartandó menyegzőjére. Nem rossz jel, lakodalommal köszön­teni be egy új városba. aug. 2. A műkedvelő társulat cudarul megbukott; csak a kis Szjacsvay] Tilda nem hagyja magát; ő föllép. Igaz, azért, mert apjának az a véleménye, hogy aki egyszer szavát adta, azzal semmi körülmény közt nem tréfálhat. aug. 3. Haan Lajos értesít, hogy Sarkad történetét bírálni fogja a Századok ban.21 - Julis­ka a gyerekekkel pár napra hazajött s aug. 5-[én] távozott. aug. 6. Édesapám egy 120 frt-os aranyórával lepett meg. aug. 7. Kékus Vidor gratulál kettős kineveztetésemhez: így a hadnagyihoz is. Úgy lát­szik, mégis bekövetkezett hát ez az utóbbi is. Igazi tengerikígyó volt már. - Este szín­ház után (NB. Sarkadon júl. 1. óta színház volt a kocsiszínben) tánc. 19 Márki Sándort [...] Szabadság, 3. évf. 1877. júl. 24. 139 sz. [4.] p. 20 Szigeti József 1858-ban írott népszínműve. 21 H[aan] L[ajos]: Sarkad története. írta Márki Sándor. Századok, 12. évf. 1878. 290-294. p. _____________________________Márki Sándor naplói I. 1877________________________153

Next

/
Oldalképek
Tartalom