Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
I csapott a huszárokhoz, s mint Führer Budapesten kadétoskodik: elkezdett vívni tanítani. Hanem többet ér ennél, hogy eldiskurálgathatunk együtt. Sipos Árpád is beküldte életrajzát. Ő volt az első eleven szerkesztő, ki annak idején megdicsért a publikumnak.31 dec. 29. Megkaptam a Wiener Zeitung dec. 24-i számát. Nem vagyok a tartalékos hadnagyokká kinevezettek közt. Kedves Pista, Tandlich Manó, Spur Jancsi, Schlauch Lajos és Кару Miki közelebb már fölvarráthatják az aranycsillagot. Ezeknek sikerült a vizsgálat legjobban. dec. 30. Dús a Szabadságban már hirdeti is, hogy Bihar vármegye 1848/49-ben címmel pár cikket közlök lapjában. Eleget tettem tehát kívánatának. dec. 31. A nap java részét Lojzi bátyánknál töltöttem, vele és Grácival holmi legényes dolgokról beszélgetve. Katona és pap közt miről is folynék a társalgás egyébről? - Ezt a szilveszter estét különben családi körben ültem meg. 11 órakor már mindnyájan ágyban vagyunk; ilyen alkalomkor még ez sem igen esett meg rajtam. ★ Ami az istenben megboldogult 1876. évet illeti, az nem hagyta hátra előttem a legkedvesebb emléket. Egy igazi csapáson kívül ért számos apró-cseprőség, amiknek nagy része éppen nem alkalmas kedvderítésre. Másrészről azonban életpályám biztosítására ekkor tettem az első határozott lépést; szerezvén tanári oklevelet. Mikor értékesíthetem azt? - óhajtom, hogy elváljék a jövő esztendőben. Ami szívem belügyeit illeti, actiáim elég virágzóknak látszanak; s ha az az igazi fájdalom nem zavarná visz- szaemlékezéseimet, ha nem is megelégedéssel, de igazi keserűség nélkül gondolhatok vissza életem most lefolyt ügyei-bajaira. Adjon az isten megnyugvást a múltban, hitet a jövőben! Elkél mind a kettő. A jövő év nagykorúságom éve lesz. Lehet, hogy családi boldogságom is megveti az alapkövet (!). Ezzel a reménnyel fogadom; talán nem csalatkozom. Boldog új évet! _____________________________Márki Sándor naplói I. 1876__________________________139 31 A Nagyváradi Lapokban megjelent, Márki által 14 évesen írt Biharmegye rövid története c. cikksorozat miatt.