Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

126 Márki Sándor naplói I. 1876 veztetését. Nekem, mint hallom, [Nagyváradon tekintélyes ellenjelöltem van, s így a bukti éppen nem lesz váratlan. júl. 26. Farkas Ödön Bayadérját a Budai Színkörben adják elő. Ez a halálos ítélet! Várady Antalt kinevezték r. tanárrá a II. kér. főreáliskolához. júl. 27. Aug. 1-től kezdve minden de. a századokkal kell gyakorlatot végeznünk, délutánonkint pedig 1-1 Vá órai iskola. Még így is több időnk lesz, mint más ezre- deknél való önkénteseknek; hanem sajnáljuk biz’ ott a drága napot mindenképpen. Édesapám mai levelében is szívemre köti a hadnagyságot, ez a tisztség azonban aligha született az én számomra. Nem mondom, hogy nem tanulgatok, de biz’ az mégsem megy úgy, ahogy kellene: nem ragad rám a német szó, a gyakorlatban pedig nincs katonás föllépésem, bár idáig a jobban kvalifikáltak közé soroznak. júl. 28. Hol, hol nem, megint éjfél után 1 óráig kalandoztam, s mivel júl. 29-[én] reggel 4-kor már fölkeltem, hogy raportra mehessek, álmos is voltam egész nap. Gábor öcsém megérkezett Münchenből, s hozzám szállt. Egészen megférfiaso- dott. Az itt töltendő 1-2 napot arra használja, hogy magát a Rodichoknál assentáltassa. júl. 30. Tegnapról mára napos lévén az Abteilungban, nem sokat lehettem vele. Du. Farkasékhoz néztünk el; én ott is ragadtam Irénke mellett; ő tovább ment általam nem ismert barátjai látogatására. júl. 31. Gábor elvégezvén itt-tartózkodása feladatát, a Rodichokhoz egyévi önkéntes­nek való assentáltatását (1877. okt. óta), az esti vonattal hazament. - A Nagyváradból olvasom, hogy Lajos Tátrafüreden van. Az utolsó év nagyon megrontotta, s ez a für­dőzés elmulaszthatatlan kötelessége. aug. 1. Megkezdettem múltkor említett gyakorlataimat a 8. századnál. Reggeli 6-tól 12-ig bujkáltunk; mint járőr-vezető folyamatosan hegyről le, hegyre fel kellett járnom megszakítás nélkül (Hidegkút irányában). Gáspár levelet írt; a korrektornak tulajdonítja, hogy nevem, egyebekével együtt, a „jó barátok lajstromá”-ból kimaradt. Jól van, no. A váradi rk. tanárságnak fuccs. A pályázók közt több diplomás ember van, köztük olyan, kit Szabó Károly ajánlott. Aug. 2-ről 3-ra mint Torinspekciós házmesteri szerepet vittem a helyőrségi börtönben, nyit­ván és csukván a kaput cirka 1000-szer, s olvasván közben, elejétől végéig Xenophon Anabasisát, Télfy rémmagyar fordításában.18 3-án Gábor értesít, hogy Nuszbek Mari férjét, Czingulszkyt Gyulán aug. l-[jén] temették. - Lajos is írt Tátrafüredről, hol még vagy 2 hétig burkolgatják vizes pokrócokba. Hazulról annyit mond, hogy ott a termés „páratlan gyönge mennyisé­gű”. 18 Xenophon: Cyrus hadjárata vagy anabasisa. Ford., bev. és jegyz. Télfy Iván. 2. kiad. Bp., 1872. 328 p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom