Dusnoki-Draskovich József - Erdész Ádám: A hétköznapok historikuma - Körösök vidéke 5. (Gyula, 1997)

1. TANULMÁNYOK - Szenti Tibor: A szegénység, kiszolgáltatottság és bűnözés örvényében

tekintő büntetés-végrehajtó joggyakorlat tudni akarja, hogy az ítélet milyen mértékű legyen. Hiába ítélnek valakit je­lentős pénzbírságra, ha szegény és a büntetést vagyonelkobzás és árverezés útján sem lehet rajta behajtani. Az is kellemetlen lehet, ha valakit megsarcolnak és kiderül róla, hogy a vagyona miatt befolyásos ember, aki bosszút állhat. A jog tehát mind­inkább az uralkodóvá váló új társadalmi réteg, a polgárság érdekeit kezdte szolgálni. Ebben a törvénykezésben a Dél-Al­föld zömében szegényparaszti tömege hátrányos, sőt kiszol­gáltatott helyzetbe került. A nyomor szinte elképzelhetetlenül nagy. Egész csalá­doknak alig van betevő falatuk. A gyengék: elsősorban a kiskorúak, a nők és az öregek teljes kiszolgáltatottságban éltek. Az újszülöttgyilkosságok egyik motivációja a szegénység. Félnek az újabb éhes szájtól és az eltartható lélekszám szabá­lyozását emberöléssel próbálják megoldani. Az emberek sokat éheznek, koldulnak és előbb-utóbb vagyon elleni bűncselek­mény elkövetésére kényszerülnek. A nők szolgálóként gaz­dáiknak tartoznak teljes odaadással, ha férjhez mennek, uruknál élnek kegyelemkenyéren. Viszonyuk gyakran meg­romlik és tűrhetetlen életük miatt olykor még meg is szöknek, íme egy korabeli körözés: ,,[...]Tar(jánil: Becsei Jánosnak Felesége Bartók Mária, ez előtt 2. hetekkel a' Férjétől egy Ingvállba, mezít-lább, kék-babos rokojába alattomossan el­szökvén, holléte nem tudatik; a'zon személy 18-esztendős, Lutherána, magas sugár termetű, sovány, tiszta ábrázatú [...] a' ki hol-tartózkodása felőli valamit tudna, adjon hírt a' Fér­jének[...] avagy késérje a' város házához 1. k[rajcár] jutalma lészen." 1 Ez a társadalom a szellemi elmaradottságban, analfabétiz­musban élő rétegek között kitermelte a lustaságot, munkake­rülést, züllött erkölcsi életet. Megállapításunk nem egyenlő azzal, hogy „ha már szegény, mind becstelen", mert számta­lan család inkább a nyomort vállalta, mint a bűnözést. A pontos társadalomrajzhoz hozzátartozik e jelenségcsoport szépítés nélküli bemutatása is. Kialakult egy jelentős szub-

Next

/
Oldalképek
Tartalom