Dusnoki-Draskovich József - Erdész Ádám: A hétköznapok historikuma - Körösök vidéke 5. (Gyula, 1997)

1. TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: A hétköznapok historikuma

nya volt a természethez és önmagához. Az eleven élet folyása, az elemi emberi cselekedetek és rejtett erkölcsi vagy gondolati mozgatórugók képezik e kutatások anyagát, melyek formákba rendeződő összefüggő struktúráiról a „társadalomtudományos" makrotörténetírás szokott számot adni.

1 Az utóbbi gyakorta a kvantifikálás, a korrelálás, az elméleti modellek alkalmazása révén látja el feladatát, a mikrotörténet viszont egyfajta antropológiai (helyesebben talán: hermeneutikai) megismerésmódot és kutatási metodikát részesít előnyben. Amint a két történetírás közötti különbségeket számbavéve Natalie Z. Davis írja: „A legfontosabb változók, legnagyobb valószínűséggel, kulturálisak: a kommunikáció és a befogadás eszközei, az észlelés formái, a történetek struktúrája és előállítása, valamint más egyéb szimbolikus cselekedetek. Ezeket nem számszerűsítik vagy korrelálják, hanem »olvassák«, »fordítják« vagy »értelmezik«. Az újabb társadalomtörténet számára a nemzetállam és a birodalom is szolgálhat keretül, legkedveltebb terepe mégis a helyi közeg, egy kiválasztott történet vagy történés, melyet etnológiai leírás formájában tár fel... Az újabb társadalomtörténet a klasszikus társadalomtörténettől eltérő sorrendben adható elő, mivel a születési arányszámok, a szántási és öröklési szokások bemutatását megelőzi a hitekről és a gondolkodás kategóriáiról szóló beszámoló."

2 A félreértések elkerülése végett jegyezzük meg: ez a fajta történetírás, melyet nálunk főleg mint életmódkutatást tartanak számon, nem merül ki a részletek mindenre kiterjedő hűséges rögzítésében. Az ilyen, ugyancsak fantáziátlan, gondolatszegény és erősen antikvárius pozitivizmus messze áll az új narratív történetírástól. Az Alltagsgeschichte Németországban pl. a bielefeldi történészek által képviselt „társadalomtudományos" makrotörténettel szembeni reakcióként, annak éles kritikájaként jelentkezett a hetvenes évtized második felében. De ez a „neohistoricista" (Jürgen Kocka minősítése) törekvés nem valamilyen eredendő elméletellenesség jegyében tör pálcát a közis-