Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)
Honismeret, helytörténet - Glück Jenő: Az egykori Bánkút község tragédiája a 19. sz. közepén
új hatóságok ajtaján, ezeknek azonban egyelőre sokkal fontosabb gondjaik voltak. 3 Az újólag lefolytatott bírói eljárás nyomán 1851. március 24-én a simándi járásbíróság közegei megkísérelték az ítélet végrehajtását. A megyei tisztviselők jelentése szerint azonban a mintegy 6-700 főnyi tömeg útjukat állta. A hatósági közegek és Wodianer jószágkormányzója az uradalmi lakba menekültek, majd a járási csendbiztos védelme alatt távoztak. Aczél János megyefőnök rendeletére az újonnan felállított cs. k. csendőrség fedezete mellett megindították az eljárást és több letartóztatást is eszközöltek. 4 A végrehajtás azonban tovább váratott magára. A felsőbb hatóságok egyáltalán nem voltak elragadtatva egy katonai exekució tervétől. Geringer, a magyarországi polgári közigazgatás vezetője pedig egyenesen felfüggesztette az erőszak alkalmazását. Úgy rendelkezett, hogy ilyesmire csakis az elítéltek előleges felvilágosítása után kerülhet sor. Leszögezte, hogy az ítélet végrehajtása után szó lehet az érintettek áttelepítéséről egy kincstári birtokra, feltéve, hogy nem állnak útjában az ítélet végrehajtásának. A bánkútiak azt válaszolták, hogy bevárják a legfelsőbb bíróság végérvényes ítéletét. 5 Június 23-án Aczél János jelentette Dőry, nagyváradi kerületi főispánnak, hogy a végső ítélet is elutasító volt és a bánkútiak az ellenállás terére léptek. Emlékeztette felettesét, hogy a helybeliek összeköttetésben állnak a nagykamarásiakkal, és ezek segédkeznek abban, hogy a bánkútiak a foglalás elől javaikat elrejtsék. Kérte 300 gyalogos és 50 lovas katona kirendelését. A falusiak kísérletet tettek arra, hogy legalább időt nyerjenek. Beadványt nyújtottak be Ferenc Józsefhez, amelyben kérték a tartozások újabb felbecsülését, törlesztési határidő megállapítását, a helyi bíró elszámoltatását a beszedett tartozásokkal stb. Kézzelfogható eredmény annyiban született, hogy királyi rendeletre, annak idejében, a kincstári dohánykertészségben leendő lakhatás és megtelepedés biztosíttatott. Ugyanakkor intézkedés történt, hogy ez irányban "a szükséges lépések azonnal kezdeltessenek meg". Valóban, december 14-én értesítés érkezett Arad 3 Uo. 405, 1826/1849. 4 Uo. 2022, 2087, 2231/1851. 5 Uo. 2372, 3567, 3871/1851.