Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)

Megyei és országos évfordulók, megemlékezések - Supka Magdolna: 25 éve halt meg Kohán György

földszintes épületben, ahol a kertben akkor még gémeskút állott. A kicsiny parasztkonyha melletti - gabonaszemek téli tárolására is szolgáló - padlós szobában Kohán mama a vastűzhelyen főzött kávét, aznap többször is behozta, közben megilletődve mustrálta fiának - tisztes pénzkereset helyett ingyen, s nyomorban, garmadájával festett munkáit. Néma és elszánt roham volt Kohán részéről ez a - talán titkon óhajtott, de már nem remélt - műhelyfeltárás. Az utolsó képkeresztelés után megrettentünk a hirtelen ránkszakadt csendtől, amelyben - úgy éreztem - egy angyal sír könnyek nélkül, hangtalanul, a kincsei közt tékozló fiúként, tétován álló óriástehelség balsorsa felett... Nem tudtam akkor, hogy ez az érzésem már a halála közelségét jelzi, s hogy ettől lett olyannyira tragikus ez a kései felfedezés. Azt is ott, egyszeriben felfogtam, amiben - vagy húsz évvel később - Kohán György első, vagy talán egyetlen, elvált felesége erősített meg engem, hogy ez a megszállott művész civil életét teljességgel alárendelte festőpályájának, elhivatottsága tudatában. A látszat ennek homlokegyenest az ellenkezője volt. Kohán György azon kisvárosiak szemében, akik nem ismerték festészetét, afféle szertelen bohém volt, akit a népéleli korhellyel társított némiképp a nyugodt, példás életű cívisek nyárspolgári rétege. Nem érthették meg, hogy a létminimum alatti életvitel árán megszerzett alkotói szabadság, meg a festőkellékek biztosítása Kohán részére szüntelen anyagi gondokkal járt, keservesen verbuvált pénzforrásokat igényelt és gyakran megalázó helyzeteket teremtett, miknek elviselésére Kohánnak sem gyomra, sem szabályozható idegrendszere nem volt. Éspedig azért nem, mert teremtő képzelete szinte azonnal képekbe foglalta mindennapos élményeit és máris ecsetfogásra sürgette, meg arra, hogy témáit a valóságból költőivé, modelljeit Múzsává avassa. Minthogy azonban a valóság korántsem ilyen, Kohán - amikor éppen nem feslett borral enyhítette a hétköznapok sivárságát, s ha a szomszéd asztalok felől botránkozást észlelt, kicsit rá is játszott mámorára, talán, hogy kimondhassa vigasztalan felismerését: "Nem csak a halhatatlan polgár érzékeny - a halandó művész is az!" Dermedt csend követte az ilyen tömör, élesen tagolt kijelentéseit, mikkel ölyvként szokott volt lecsapni azokra, akik finomlelkűségük és sérülékenységük védőpajzsa mögül gátlástalanul sértegetik a náluknál