Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Emlékezés Ballagi Mór szarvasi tanári munkásságára születésének 175. évfordulóján

széled. Sem Tatay, sem Mikolay nem tudja megmenteni az iskolát a vissza­süllyedéstől. A rendkívüli eszköz, amely segíthetne... a hírnév. Bajzát kíván­nám ide, esetleg Fényes Elek?" - írta 1846. március 9-én. 30 Erre vall az is, hogy több újságcikkben ismertette a kedves barát emberi és pedagógusi­iskolaszervezői kiválóságát, nagy érdemének tartva, hogy a szarvasi tanodát rövid idő alatt a maga szuggesztív egyéniségével "az alföldi ifjúság fő gyűlpontjává" emelte és "országos hírbe" hozta. 31 Példás önzetlenségét iga­zolta továbbá azzal is, hogy aktív szervezője lett az országos méretűvé nőtt Vajda Péter gyászünnepségeknek, különösen pedig az április 27-i szarvasi­nak, amelyen az ifjak a régi "dalnapok" szellemében "öndolgozataikat szavalták el" a szép számú közönség előtt, akik között sokan voltak a "földmunkások köréből" is. 32 Végül mindezekre azzal tette fel a koronát, hogy ő fogalmazta meg és indította útnak - az "oktatói kar" megértő támo­gatását is megszerezve hozzá - azt a "hon nemesb leányai és fiaihoz" in­tézett "kérő szózat"-ot (Emléket Vajdának), amelyben azt javasolta: állít­sanak emléket a természet felavatottjának, a keleti ihletésű költőnek, a haladó gondolkodású, nagyszerű oktatónak. 33 Ballagi barátsága és értékítélete erkölcsileg kikezdhetetlen ­megalapozott volt. Szilárd véleményét a központi hatalom negatív politikai szemléletével ellenkezve, a legsúlyosabb vallató időben is fenntartotta. Ugyanakkor feltétel nélküli elvtelen hajbókolással, vagy részrehajló, szemellenzős elfogultsággal sem vádolhatjuk. Egyik értekezésében: a Nyelvújítás és nyelvrontásban például, amelyben igen helyesen amellett tört lándzsát, hogy "a nyelv szervezet... nem előre meghatározott célra készült csinálmány, nem is hangok szerzeménye, mint a zeneszerzemény, hanem természeti szükségességgel előállott fejleményképpen alakult mű. A nyelv nem csináltatik, mint a gyármű, hanem belülről fejlődve lesz, mint a szerves természeti lény" - nos, itt is elítélte "mindenben eredeti, lelkes barátja" nyelvújítási kísérleteinek több vadhajtását, egyet értve a nép és az írótársadalom elutasító magatartásával, azon egyszerű oknál fogva, misze­30 Országos Evangélikus Levéltár, Székács-levelek 31 Pesti Divatlap 1846. febr. 19. 32 Pesti Divatlap 1846. jun. 4. 33 Pesti Divatlap 1846. nov. 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom