Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)
A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Emlékezés Ballagi Mór szarvasi tanári munkásságára születésének 175. évfordulóján
Ami pedig a vallástalanság vádját illeti - amellyel Jancsovics István szarvasi lelkész és Petz Gyula támadta az imádkozásellenes Vajdát és Ballagit (Blochot), azt bármelyik liberális gondolkodóra rá lehetett sütni. Talán így akartak gátat emelni - a hatalom hallgatólagos jóváhagyását és támogatását remélve - a korszellem térhódításának? Nem valószínű. Fontolva haladó gondolkodásmódjukat, politikai beállítottságukat ismerve, ez nem lehetett szándékukban. Nem voltak a korhadt hűbéri társadalmi rend és gazdálkodási forma makacs védelmezői. Persze, olyan adatunk sincs, amely arra figyelmeztetne, hogy az igazgatói jogkör korlátozásában a felvilágosult demokratizmus tudatos alkalmazásának a bizonyítékát kell tisztelnünk. Ez esetben ugyanis - mondjuk ki nyiltan - világnézetileg túlságosan ellentmondásos és zavaros volt a panteista Vajda és a racionalista Ballagi-Bloch elleni támadás. Petzéknek aüg került volna fáradságukba, hogy rájöjjenek, ha történetesen nem tudták: Vajdáék a felvilágosodás szabadságelméletéből szűrték le azt az egyházi körökben is ismert, nehezen cáfolható teóriát, ami szerint senki sem üdvözülhet pusztán megszokásból, előírásból végrehajtott, mély hit nélküli vallásos ceremóniák "jóvoltából". Erre a felvilágosult elméletre alapozva szüntette meg Vajda Szarvason az úrvacsoraosztást megelőző deprekációt (közös, nyilvános bűnbocsánatkérést), amelyhez diákkora óta keserves, nyugtalanító emlék fűzte: őszinte vallomásáért a soproni iskola elhagyására kényszerült. Nádor általunk ismert, túlságosan megbélyegző véleményének messzemenően ellent mond különben az egyházmegyei főhatóság 1848. július 19-i gyűlésének jegyzőkönyve is, amely ekként állított emléket Ballagi tanári és igazgatói nagyságának: "A ritka jelességű oktatónak, kinek közremunkálásának főiskolánk nemcsak újjá születését, hanem szépen virágozni indult szellemi emelkedését a legnagyobb mértékben köszönheti; mély fájdalommal vette a nem várt, nem óhajtott lemondását, és ámbár a jeles férfi a szeretet- és kegyeletnek leggyöngédebb szálaival is fűzve vala testületéhez - fájdalmas veszteségének keserves érzéseit [enyhíti] azon remény, hogy a jeles oktató a messze távolban, hová őt szellem-erejének nagysága vezetteti, nemcsak jobb sorssal, melyre olly gazdagon érdemes, emelkedendik, hanem még ott is hála hangján magáénak vallandja". 10 Nos, ez a végére kissé erejét vesztő körmondat, ez a felhőtlen tiszteletadás és 10 A Vajda Péter gimn. tulajdona: A békési evang. ágostai hitv. egyházmegyei közgyűlések jvke. (kézirat)