Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

Gyula első ismertetői, történetírói - Petik Ambrus gyulai tanító megyeföldrajza (1784)

Petik Ambrus gyulai tanító megyeföldrajza (1784) Karácsonyi János szerint Petik Ambrus Békés megye földrajzának megírásával akkoriban szokatlan műveltségéről tett tanúbizonyságot. 1 Ha kissé túlzottnak is tartjuk megyetörténetünk írójának állítását, meg kell ál­lapítanunk, hogy Petik nevét megyeföldrajza tartotta fönn egészen nap­jainkig. Petik az 1745. évtől kezdve volt a magyargyulai katolikus népiskola iskolamestere. Egy 1772-ben készített statisztikai felmérés arról tájékoztat, hogy a mellette működő segédtanítóval írásra-olvasásra tanította a gyer­mekeket, (a lányok többségét csak olvasásra) a tehetségesebbeket bevezette a számtan alapelemeibe is. Az utóbbiakkal a gimnázium legalsó, gram­matikai osztályainak anyagáig haladtak, vagyis a latin nyelv alapjait is tanul­ták. Kiderül még a felmérésből, hogy a megye 20 helységében működő 26 népiskola (13 református, 6 evangélikus, 5 katolikus és 2 görögkeleti) közül 20-ban tanítottak több-kevesebb latint, földrajz tanítását pedig csak a füzesgyarmati, vésztői és békési református iskolákban jegyezték föl. 2 Petik tehát már az 1770-es években két osztályba osztva oktatta a tanu­lókat (a tehetségesebbeket, a továbbtanulni szándékozókat az ún. "deák os­kolában", vagyis a második osztályban). 1772-ben összesen 80 tanulója volt, két évvel később 104. Segédtanítója, praeceptora Nagy József volt. 3 A Ratio Educationis által elrendelt új norma szerint Gyulán csak 1783-tól kezdtek tanítani. Ez azt is magával hozta, hogy a németgyulai és a magyargyulai iskolákat összevonták, s így a diákoknak együtt kellett a latin, a német és a magyar nyelvet tanítani. Gondolhatjuk, hogy ez szinte megoldhatatlan fela­dat elé állította a tanítókat. 1790-ben, II. József halála évében, a gyulaiak meg is szüntették ezt a "nemzeti iskolát". 4 1 Karácsonyi János: Hidassy Jakab emlékezete - Békés, 1898. dec. 4. A megyeföldrajzot kiadta és bevezetővel ellátta Dankó Imre: Petik Ambrus: Békés megye leírása 1784. Gyula, 1961. 2 Békés Megyei Levéltár (BML) IV. A 1. b. 40/1772. 3 BML. IV. A 1. b 33/1774. 4 Scherer Ferenc: Gyula város története. Bp. 1938.1. 330.

Next

/
Oldalképek
Tartalom