Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

A Körös-vidék szülöttei, országos és helyi jelentőségű kiválóságai. Jubileumi gondolatok - Megemlékezés József Dezsőről, halálának 25. évfordulóján

rajzlapot. Annak pedig pontosnak kellett lenni. A tanmenet igen unalmas volt. A feladatokat hamar megoldottam - természetesen nemcsak a sajátomat -, csak akkor kezdtem érdeklődni, amikor már természet utáni feladatban a fény, árnyék, félárnyék, vetett árnyék törvényszerűségét magyarázta a tanár úr. Egy világ nyílt meg előttem, a művészet titokzatos birodalma. Kínzásnak tartottam a betűírást. Sokat bajlódtam a redisztollal. Türelmes volt, százszor elmagyarázta, hogyan használjuk helyesen a tollat, hogy ne ejtsünk pacát. A madarak és fák védelmét is ő képviselte. Télen olajos magvakat hordtunk a madáretetőkbe s együtt örültünk a madarak lakmározásának. Nyáron a majálist a gyulai Városerdőben tartottuk. Egész nap az erdőben voltunk. Játszottunk, énekeltünk, a tanár úr ünnepi beszédet mondott. Közelről ismerkedtünk a fákkal, növényekkel, türelmesen hallgattuk a szakszerű magyarázatot. Csak egyre nem tudott rávenni, hogy egyedül énekeljek. Amikor ki kellett állnom az osztály elé és lá-Iázni, elszorult a torkom és hangtalanul tátogtam. Énekből nem is kaptam jó jegyet. Iskola után. Amikor már dolgoztam, Gyulán a Gyógypedagógiai Leánynevelő Intézetben, ismét összehozott a sors József Dezsővel. Az intézeti kislányok között volt egy unitárius vallású. A tanár úr hetenként jött s végtelen türelemmel magyarázott istenről, vallásról egy szellemi fogyatékos gyereknek. A kislány csak pislogva hallgatta a szent szavakat, hogy értett is valamit belőle, titok. Ekkor már sokat rajzoltam természet után, főleg portrékat, s a vallásórák szünetében megmutattam a tanár úrnak. Örömmel üdvözölte törekvéseimet, szenvedélyesen elemezte kezdetleges természet utáni rajzaimat, bíztatott. Akkoriban - 1948 - Gyulán összeverődött egy csapat fiatal, akik vonzódtak a képzőművészethez. Dallos Ferenc polgármester engedélyt adott arra, hogy a Népkertben lévő műteremben dolgozhassunk, egy feltétellel: szaktanár felügyeletével. Természetesen József Dezső tanár urat kértük meg, legyen a vezetőnk. Vállalta. Tulajdonképpen szabadiskolát szerveztünk abban az épületben, ahol a két világháború között művésztelep működött. (Budapestről jártak le nyaranként festőművészek s tárlataikra József Dezső kalauzolt bennünket.) Élő modell után rajzoltunk, áhítattal. A tanár úr korrigált, akit ekkor már Dezső bácsinak szólítottunk. Csendben hallgattuk elemzéseit az emberi testről, arányokról, anatómiáról, realizmusról, idealizmusról. Úgy figyeltünk, mint a gyermek, aki mesét hallgat. Még a hibáinkról is szívesen hallottunk.