Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK

A történeti kutatás igazolja Tessedik megállapításait. A Harruckern birtokait benépesítő telepesek az első években jelentős kedvezményeket kaptak. Mivel az állami adó csökkentését nem sikerült elérni, Harruckern arra törekedett, hogy legalább a vármegye rakjon minél kevesebb terhet a lakosság vállára. A Harruckern birtokon a nem katolikusok is felépíthették egyházaikat és gyakorolhatták vallásukat, az egyházi tizedet pedig Harruckern megvette és örökre jobbágyainak ajándékozta. A földesúri járadékot nem urbáriumban, hanem időre szóló szerződésben, kontraktusban állapították meg. A kétoldalú alkuval kötött kontraktusok előnyösebbek voltak a jobbágyok számára, valóban kevesebb adóval tartoztak, a robot minimális volt. A szolgáltatásokat a kontraktusban nem családokra lebontva, hanem az egyes helységek lakóinak egészére állapították meg, így a lakosok saját elöljárói oszthatták szét a terheket. A jobbágyok előnyére tett intézkedések természetesen csak részben eredtek a földesúr jóságából, személyes nagylelkűségéből, elsősorban a körülmények és saját jól felfogott érdeke késztették arra, hogy a birtokán letelepülni szándékozóknak kedvező feltételeket biztosítson. A jövevények egy része így is hamar továbbállt, hiszen a török pusztította, gyéren lakott alföldi vidéken a XVIII. század első felében a jobbágyok vándorlását nemigen tudták megakadályozni sem a földesurak, sem a vármegyei hatóságok. A természeti adottságok és az értékesítési lehetőségek elsődlegesen az állattartást tették előnyössé a földesúr számára, ezért csak állattartó majorságot alakított ki, amely nem igényelt robotmunkát. Érdemes végül még egyszer idéznünk Tessediket, aki érzékletes képet fest a kezdeti időszak viszonyairól, amelyek a betelepülők újabb és újabb rajait csábították e vidékre: "Ama török és keresztény vértül imitt-amott meghízott és száz esztendőktől fogva nyugodalomban állott föld csak csekély munka és fáradsággal is a legszebb gabonát termetté; a paraszt csak egyszer szántott, mégis a legszebb búzát aratta. Marhája olyatén fűben legelt, melybül a magyarországi ökörnek, ha azok százszámra együtt feküdtek, nyugodtak, csak a szépen kinőtt szarvaknak hegyek látszott ki. A paraszt, kivált a megszállásnak elein, szánthatott és kaszálhatott, hol néki a legjobban tetszett; mert szántóföld, rét és mező elég volt. Báró Harruckern jobbágyinak jó állapotjok annyira felszállott, hogy azt mind az idegen, mind a hazabéli irigyek megorrolták, és az ember ezt a tartományt, majd leginkább 'magyar Kánaánnak' szokta nevezni." Harruckern neve, alakja tehát egy újrakezdő, új fejlődést hozó idő-