Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

kintő látomásnak és praktikus eljárásmódnak tette lehetetlenné, hogy bármely párthoz csatlakozzék, elkerülhetetlenné, hogy esetenként perbe szálljon jobb- és baloldallal, kormánnyal és ellenzékkel, bécsi udvarral és saját szövetségeseivel és indokolttá, hogy a körülmények oltárán tétovázás nélkül áldozzon fel (ideiglenesen) olyan résztörekvéseket, melyeket maga is szívén viselt, de az adott pillanatban kivihetetlennek ítélt. Némi derültséggel figyelünk fel a gróf elképesztő "modernségére" is: inkább lobbyzó menedzserre emlékeztet, mint hagyományos táblabíró-politikusra. Eszménye a hatékonyság, mely könnyebben biztosítható a szakemberek s a befolyásos elit szűk munkacsoportjaiban, mint ország- vagy népgyűlési méretekben. * X x De ki követhette e korát megelőző elme gyors szellemi cikázásait és hátraarcait? A legnagyobb magyar nyilvánvalóan a legmagányosabb, mert legeurópaibb, magyar is volt. Olyan magaslatról tekintett szét elhanyagolt hazáján, a Nagy Parlagon, mint előtte s utána senki más, szeretettel, de illuziótlanul. Szeretete fölényes és szakszerű, mint a sebészé, aki műteni készül a beteg gyermeket, s nem óhajt együtt zokogni a hisztérikus anyával. Milyen idegen jelenség lehetett a poéták és a néha náluk is ábrándosabb lelkű - prókátorok érzelmes hazájában! Kemény joggal mutat rá, hogy akik a politikai pályáján elinduló István grófot készületlennek találják, - köztük nem egy közeli ismerőse a hazai szűk rendi viszonyok szemszögéből ítélnek. Amit hősünk valóban nem ismer - a Tripartitum s a latin auktorok -, csak haszontalan ballaszt lenne egy gyökeres és gyakorlati reformer számára. Ami fontos viszont, azt mindenki másnál közelebbről ismeri: látta jövőnket nyugateurópai útjain, s bensőségesen ismeri a bécsi udvar és kormányhivatalok világát is, mely nyit lehetőségeket (s épp az anyagi és szellemi haladás terén), de - főleg politikailag - korlátainkat is megtestesíti. Honfitársai zömével ellentétben, nem esik sem a kishitűség, sem a nagyzási hóbort végletébe, a lehetséges ellenfeleket sem le-, sem túlbecsülni nem hajlandó. Szekfű szellemes metaforájával: a gyanakvó bécsi bürokraták fején ördögszarvak helyett inkább szamárfüleket lát, de azt is érzi, hogy e kisszerű férfiak egy magyarországi krízishelyzetben képesek lennének a gyors cselekvésre - mégpedig Európa hallgatólagos jóváhagyásával, melynek egyensúlya az összbirodalom fennmaradá-