Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)
AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ
itói nem is nehéz óvakodnia: alkatától idegen a (nagy regényeiben annyit kárhoztatott) "rajongás"; szépíróként is kongeniális álláspontja inkább a hűvös megfigyelőé; közéleti múltja idejekorán gyanakvásra szoktathatta és szertetépte esetleges illúzióit; tágas műveltsége folytán pedig inkább a történetbölcselet magaslatán otthonos, mint a pártpolitika bugyraiban. Ez utóbbitól már csak azért is el kell határolnia magát, mert az adott történelmi helyzetben - bevallottan is - egyetlen reménye maradt: radikális és konzervatív magyarjaink új kibékülése a nemzeti gyász óráiban: "Hihető, ... hogy a magyar a véleményelágazások mellett is közelebb van a magyarhoz, mint a napi kérdések körüli egynézetűség dacára azon idegen pártokhoz, melyeknek politikai vágyaik nemzetiségünk érdekével karöltve nem járnak." (236. o.) Bár a terjedelmes tanulmány sodra sok-sok életrajzi, család-, politika- és publicisztikatörténeti adatot görget, Kemény nem bíbelődik anekdotákkal és esetlegességekkel; csak a legmélyebb összefüggések foglalkoztatják igazán, mint illik is ily fölényes intellektusú férfiúhoz. Miért tébolyodott bele vélt felelősségébe Széchenyi, miközben a hasonlíthatatlanul nagyobb közvetlen felelősséget viselő Kossuth zavartalan lelkinyugalommal folytatja agitációját az emigrációban? Mi Széchenyi összetett személyiségének nyitja, mik pályájának mozgatórugói? Hogyan illeszkedik az eszméhez módszer és taktika? Miért nem válhatott a legtiszteltebb - és legsikeresebb - magyar egyszersmind a legszeretettebbé is? S egyáltalán: mikor és miként nyúlhat bele a nagy személyiség közössége történelmébe? Az egyéni és nemzeti sors legrejtettebb szálait bogozgató későbbi nagy regényíró talán először próbálhatja ki kifinomult pszichológiai eszköztárát, - s nem is fiktív vagy obskúrus életű regényhősön hajt végre viviszekciót, hanem legismertebb honfitársán, egyszersmind személyes ismerősén. Az elgondolás puszta nagyszerűsége már félig szavatolja a sikert. ! ! XXX A közhitben élő naiv ellentétpár ("az észember Széchenyi" és a "szívember Kossuth") pontosítása igazi lélektani remeklés: "Az ily makacs és a szenvedélyesség mellett is hidegnek látszó egyének, kik megtanultak érzéseiken zsarnokoskodni, de nem tudják érzéseiket legyilkolni, leginkább vannak egy erős kitörés által a megsemmisü-