Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

FELVILÁGOSULT REFORMTÖREKVÉSEK A 18. SZÁZADBAN A 18. századot Európában szellemileg a barokk és a felvilágosodás egymás mellett élése jellemezte. Az abszolutizmus és az ellenreformáció által életre hívott barokk mindenben a mögötte álló állam és egyház tekintélyének megőrzésére, sőt erősítésére törekedett. Változatosságot, mozgalmasságot sugalló külsőségei, a túlfűtött íérzelmeket feltételező bonyolult díszítőelemek mögött szilárd, stabil háttérnek kellett állnia. Csak ez biztosíthatta e mesterkélt világ kialakításához a költségeket, az időt, a türelmet. S ezáltal maga a barokk is a mozdulatlanság, a változtathatatlanság hirdetőjévé vált. Éppen ez a tulajdonsága hatott ösztönzőleg a felvilágosodásra, annak kételyeire és támadásaira a fennálló rend ellen. A 17. század végétől testet öltött új filozófiai nézetek tartalma igen szerteágazó lehetett, összekapcsolójuknak nem egyszer csupán a közös ellenség elleni fellépés és az erősen kritikus módszer lett. Ez érvényesült társadalom- és államszemléletükben is, ahol a filozófusok a köztársaságtól a monarchiáig sokféle elképzelést támogathattak, nem tudván dönteni, hogy vajon Hollandiát vagy Angliát tekintsék-e mintaképüknek. A 18. századra azonban a filozófia példaképe egyértelműen Anglia alkotmányos monarchiája lett. A forradalmat elkerülendő az átmenetet az óhajtott államformába a filozófus uralkodók felvilágosult despotizmusától várták. Ez az elképzelés segítette elő a kor kiemelkedő gondolkodóinak és néhány uralkodónak a személyes kapcsolatát, Voltaire potsdami és Diderot szentpétervári látogatását. A filozófusok persze hamar tudatára ébredtek, hogy az általuk annyira feldicsért keleti uralkodók végül mégsem az óhajtott felvilágosult uralmat testesítik meg. Voltaire zajos körülmények között hagyta el Poroszországot, Diderot sem kívánt Oroszországban letelepedni. Ideológiájukat mégsem változtatták meg, hiszen a példakép kellett a támadásuk középpontjába állított francia abszolutizmus elleni fellépéshez. A francia polgárnak továbbra is azt kellett hinnie, hogy a távoli II. Frigyes vagy II. Katalin valóban felvilágosult módon vezeti országát s ezáltal messze a bírált francia uralkodók (XV. és XVI. Lajos) fölé emelkedik. A filozófia és a fiziokrata iskola által felkarolt "felvilágosult despotizmus" - későbbi német elnevezéssel "felvilágosult abszolutizmus" - így létjogosultságot nyert mind a közvéleményben, mint a tudományban.