Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

személyes jellegű előadásáról, amelyet áthat a távoli hegyvidékről érkezett jövevény szeretete új otthont adó alföldi hazája iránt. Noha a Maros-Körös közi táj rengeteg előnytelen, kellemetlen adottságát ismerteti, ő az első, aki irodalmi szinten tudott hangot adni e vidék szeretetének. Folyóiról vagy a kunhalmokról írva visszanyúlt a legrégebbi antik és bizánci kútfőkhöz, igaz, hogy e vonatkozásban segítségül hívhatta a jezsuita Timon Sámuel munkáit, akinek a Tiszáról és annak mellékfolyóiról írt könyvét, valamint a régi Magyarország földrajzát, történetét bemutató összegzését használta. Nagy tapasztalati anyag birtokában számol be a természeti adottságokról, a vidék növény- és állatvilágáról, a gazdálkodás és a lakosság életmódjának jellegzetességeiről. Bár a leírt földrajzi régió Békés vármegyének csak a Körösöktől délre eső részét foglalta magában, Markovicz nem kevés megállapítása érvényes a Körösök mindkét oldalán elterülő alföldi vidékre. Markoviczot és Tessediket fiaik követték a békési tájon. Markovicz János az erlangeni egyetemről tért haza Szarvasra, ahol korai halála után helyét barátja, az ifjabb Tessedik Sámuel (1742-1820), pozsonyi, debreceni és szintén erlangeni tanulmányok végeztével foglalta el 1769ben a lelkészi állásban. (Vele egy időben került Tótkomlósra az első átfogó magyar irodalomtörténet írója, Wallaszky Pál, aki 11 évig lelkészkedett Tótkomlóson, s 1779-ben megírta a község és egyházak krónikáját is.) Bár Tessediknek is a lelkészi állás biztosított megélhetést, ő már mindenekelőtt tudós gondolkodó és gyakorlati szakember volt, reformok, felvilágosult eszmék propagálója írásaival és tevékenységével egyaránt. Nagy erőfeszítéssel igyekezett terjeszteni és a hazai viszonyokhoz adaptálni a külföldi, főként a német szellemi műhelyek felhasználható eredményeit. Olvasmányai alapján azonban akár Amerikáig tekint, az Egyesült Államokból (amely függetlenségét kivíva a polgári fejlődés útjára lépett) hoz példákat az ésszerű iparkodásra. "Mikor fogunk hát MI, MI okos, tanult és iparkodó európaiak csak elkezdeni ugyanúgy gondolkodni, és mikor ugyanúgy tenni?" - kérdezi Tessedik. Jól látta, hogy a rosszul működő, elavult struktúrák javítgatásával nem lehet célt érni, általános és átfogó reformokra van szükség: "... egy össze-vissza épített, összedűlni készülő épületnél a toldozgatás-foldozgatás már semmit sem ér. Az ilyen épületet egyszerűen le kell bontani. Azután pedig a föld színétől kezdve, teljesen újra kell felépíteni a házat." Ezt a rendszerben gondolkodást leginkább a "jól rendbe szedett", vagyis a reformeszméinek megfelelően eltervezett, föl-