Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

togatására el menvén jő akarói, szomszédi, baráti, rokoni, szánakozással szemlélik nyavalyáját, amaz ellenben kacag. El-fogot tégedet egészlen a Hagymáz betegség. Talpadtul fogván tétedig nintsen benned épség, hanem mindenestől fogva seb vagy dagadás vagy eves kelevény vagy, mellyeket sem kötöztenek, sem gyógyitottak, olajjal is nem lágyítottak. Látván nyavalyádat jo akaró szomszédid, szánakoznak rajtad, te peniglen kacagsz. Oh condorlottságodat szégyenlem, betegségedet jajgatni nem tudó Magyar-haza! Fontold meg mostani állapotodat, avagy csak vajki siralmas, vajki Zokogó napokat kezde az igaz itéletü Isten gonoszságodért te reád föl-virrasztani. Az előtt te az néhai időben terror mundi valál, mert félt téged America, retteget tőled Africa, meg nem mert várni Asia, szaladot tőled Europa. De most már fimus, limus mundi (a világ sara, ganéja) vagy. Ott is félsz már te, a halat nem kellene félned, még azok előt is futsz, szaladsz, a kiknek elméjekben sincs sokszor, hogy téged kergetnének. Aszszonyi ember szivet adott az Isten ti néktek, mert még a fáknak aszszu leveleknek zörgések, a tinnen udvaraitokon legelő barmaitoknak dobogások; sőt még ebeiteknek is ugatások sokszor oh bizony sokszor minden tagjaitokban ugyan meg-reszkettetnek titeket. De a mi még is mind ezeket meg-tetézi. Az tinnen hazaitokban a tinnen kebeleitekben, a tinnen csöcseiteken s tejeiteken fel tartót fiaitok is reátok támadtanak, már ti rejátok. Országotok pusztaságra jutat. Varasitok tűzzel meg-égettettek, örökségetek szállott az idegenekre. Végházaitok a kivül valókra. Árvákká lőttetek. Atyák s Anyák nélkül valók vadtok, a nyakatokon uralkodnak miatta, háborúságot szenvedtek, fáradoztok és nincsen nyugalmatok. Olly időre jutottunk, melyben könynyü még a gyermekeknek is prophetalni... Boldogok a kik meg-holtak, mert a következendő veszedelem előtt ragadtattak ki. Boldogok azok, a kiket a Pogányság fegyvere emésztett meg, mert azok már nem félnek. Sőt még azok is boldogok, a kik az ellenség tömlöczében a békók és csincsérek közöt nyögnek, mert azok nem bujdosnak... Ki ment a mi gyalázatos romlásunknak hire, szájokban akadott a mi gyűlölőinknek. Fő csóválással kaczagják ezt a Pogányok... Tapsainak ezen a Philisteusi nagy rendek, öszve gyülekezvén nagy áldozatokat tesznek az ő Bálvány Isteneknek, melly dolgot látván a kösség, dicsiri mint Sámson vészesekor az Istenét örömmel. Kürtölnec ezen Aschelonnak utzáiban, még az Aszszonyi állatok is tánczot járnak. Comediaban költ dolgunk, mi vagyunk már mindenütt a mulatságok és újságok." Kemény ostorozó szenvedély csap föl a prédikáció további részében, a XVI. szá-