Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)
KÉT ÜNNEPI BESZÉD. MÁRCIUS 15 MEGÜNNEPLÉSE GYULÁN, 1989
se, mert mi nem törekszünk konfrontációra, mert mi nem kívánjuk provokálni a munkások őreit és azok barátait. Igaz, mi szellemi és kétkezi munkások azt sem kívánjuk, hogy őrizzenek bennünket. A rendnek, a határnak, a börtönnek, a mezőnek legyen őre, a rend-őr, a határ-őr, a börtön-őr, a mező-őr személyében, de a munkásnak egy munkáshatalomban minek? Még azt találja hinni, hogy saját hatalmának rabja, s veszélyes lehet az ilyen tudathasadásos érzés. Mindezt mondhatnám tehát, s nem is hazudnék, a legfőbb igazság mégis az, hogy mi nem ünnepelünk együtt az arra nem méltó emberekkel és szervezetekkel. Mi részt veszünk a város által meghirdetett és rendezett ünnepségen, mert mi a magyar néppel kívánunk együtt ünnepelni, ami esetünkben Gyula város lakosságát jelenti. Mi korábban is mindig itt voltunk, és csendesen, magunkban ünnepeltünk. Ma is így tesszük. Mert hiába a sok külsőség, a koszorúk, az ünnepi beszéd, ha a lélek nem ünnepel. Régebben a mellre tűzött kokárda jelezte mindenki számára, hogy belül a szív és az értelem ünnepel. Ma már ez sem irányadó, hiszen aki tegnap még rajta tapodott, ma már az is magára tűzi. Nem tudok mást javasolni: nézzünk egymás szemébe, s ha a másikéban meglátjuk felvillanni az ünnepet, a szabadság ünnepét, akkor mi ketten, már együtt ünnepelünk. Sokan vagyunk itt, de nem ünnepelünk együtt, mert nem ünnepelhetünk. A mai ünnep egyelőre a nemzeti összefogásnak, egyetértésnek csak a lehetőségét jelképezi. A nemzeti egység sem parancsszóra, sem kérésre nem teremthető meg, ha a feltételek nem adottak, ha a helyzet nem érett rá. Ma, a politikai helyzet polarizálódása idején, amikor a monopolhelyzetben lévő MSZMP-n belül még nem zajlott le a megtisztulás, amikor ez a párt még saját álláspontjával sincs tisztában, s amikor az új politikai erők még csak az önszerveződés, önmegmutatás első lépéseit tették meg, teljes nemzeti egységről ábrándozni illúzió, politikai naivitás. Amíg a múlt hibáinak, bűneinek elkövetői el nem ismerik vétküket, s le nem vonják a megfelelő konzekvenciákat, amíg egymás igazi arcát nem ismerjük, addig a kéznyújtás is csak jelképes aktus lehet, egy valóságos kéznyújtás lehetőségére való utalás. Szükség van egymás iránti bizalomra, de a politikai életben ez kevés, biztosítékok, garanciák is kellenek. Amiket véleményünk szerint alkotmányozó nemzetgyűlés által elfogadott új alkotmány, többpárt-rendszerű parlamentáris demokrácián alapuló kormányzás, demokratikus jogállam teremthet csak meg. Amikor valaki a múlt és a jelen hibáit, bűneit emlegeti, gyakran ki-