Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK

Antichristo eiusque Ecclesia" címen emlegetett, de magyar szövegű munkája, amely a legelső nyomtatott eredeti magyarnyelvű irodalmi mű (első kiadása Krakkó 1525, a második u.o. 1546; a két kiadásból mindössze hat példány maradt fenn, amelyek mindegyike csonka s a címlapja is mindegyiknek hiányzik). E művében Ozorai rendkívüli erővel s meglepően kifejező, fordulatos, színes magyar nyelven, a nép eszejárásához kitűnően alkalmazkodva hirdeti a luthermelanchthoni reformátori tanítást, a régi és a reformált egyház harcában az Antikrisztusnak Krisztussal való küzdelmét látva ama kor általános protestáns felfogása szerint, mely részben a Bibliára, részben a középkori apokalyptikára támaszkodik. Könyve az élet telijéből van merítve s a hanyatló magyarországi róm. kath. egyház viszonyai közé, valamint a magyar köznép állapotaiba és hangulataiba megkapó bepillantásokra ad alkalmat. Ozorai pályafutása egyébként ismeretlen; azt sem tudjuk bizonyosan, hogy 1546-ban, könyve második kiadásakor, életben volt-e még. Ozorainak és másoknak munkássága következtében a békési, bihari és szomszédos területeken szintén nagyot haladt a század közepéig a reformáció. Békés vármegyében ugyan a régi egyház - a Habsburg-király oltalma alatt - elég szívósan tartotta magát, régi és új egyházi élet Gyulán is, Békésen is sokáig párhuzamosan folyt egymás mellett, de a reformáció teljes fölénybe kerülése már jóval a vidék török kézbe jutása (Gyula eleste 1566) előtt megtörtént. Biharban és Nagyváradon a negyvenes évek folyamán már erős mozgalom van: Váradon 154j4-ben nagy hitvita készült, bár nem tudjuk, megtartatott-é; a reformátori eszmék hívei bátran, néha még vakmerően is lépnek fel, aminek következtében Fráter György váradi püspök még inkább feljogosítva érzi magát a legkeményebb meegtorlásokra: de sem ő, sem néhány mellészegődött vallásüldöző földbirtokos nemes nem tudta feltartóztatni a rohanó árt, noha egyéb erőszakosságok mellett még máglyával is nem egyszer büntettek. Fráter György, aki már 1545-ben maga elismerte a tiszántúli reformáció meglepő terjedését, ugyanabban az esztendőben a debreceni részleges országgyűlésen szigorú törvényt is hozatott a lutheránusok fölkutatására és üloózésére. Nagyobb foganatja azonban ennek már csak azért sem lehetett, mert hiszen az államhatalom egyéb nagysúlyú tényezői, elsősorban Petrovics Péter, már ekkor a reformáció pártján állottak és e miatt bent Erdélyben ugyanezt a szigort ugyanez évek folyamán már az országgyűlési végzésekben sem lehetett keresztülvinni. Sőt,; elsősorban éppen Petrovics Péter földesúri támogatásával, még a Fráter György halála és az átmeneti Habsburg-uralom bekövetkezte előtt a Szeged, Arad, Makó és Temesvár vidékén működő reformátori szellemű lelkipásztorok 1549-ben és 1550-ben az egyházi rendtartást és szervezetet is (sajnos, ma már részleteikben ismeretlen cikkekben) megállapító nagyjelentőségű zsinatokat tartottak a Csanád, később Torontál megyébe tartozó Toronyon (ma már nem létező városka volt ez) s valószínűleg már itt megválasztották 1550-ben ez egyházvidék püspökéül a legelső ismert magyarországi protestáns püspököt Gönczi Máté személyében. Nagyváradon és Biharban pedig éppen a Habsburg-uralom alatt - Fráter György halálával - vett újabb lendületet az ötvenes évek elején a protestantizmus: Varkoch Tamás, a sziléziai eredetű nagyváradi főkapitány, bihari főispán és egyúttal a püspökség kormányzója, határozott híve és támogatója volt. A református egyház sorsának mérlege (315-317.0.) Mindaz, amit előbb általában elmondottunk a hódoltsági magyar protestantizmus sorsáról, elsősorban a református egyházra áll, mert hiszen az 1550-60-as évektől kezdve a hódoltság magyarjai között ez lett uralkodóvá; lutheránus és római katholikus töredékek mellett még leginkább az unitárius propagandával kellett megosztania egy darabig a lelkekre való hatását s ezt a legutóbbit, amint láttuk, főleg a déli Dunántúlon