Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

toposzokat regisztrálhatunk. Jól dokumentálható és markáns képződmény a Querela Hungáriáé (Magyarország panasza) toposza.

6 Legalább kettős gyökérzetünek gyaníthatjuk: egyfelől támaszkodik a bibliai hagyományokra; bőségesen találunk példát sirató, panaszoló formulákra az ószövetségi könyvekben. (A legismertebb Jeremiás, Jób, Ésaiás.) Bizonyára e hagyományra támaszkodva is, de erősen módosulva jelennek meg a reneszánsz neolatin irodalmában a panaszformulák, sztereotipiák: querela, quaestus, quaerimonia, exprobatio, conquestio, conquestus, incusatio, lamentatio, luctus, némelyikük nagy középkori elterjedtségnek örvendett: planctus, plangor, fletus. Elegendő, ha utalunk Erasmus Querela Pacis, vagy Sylvester János Querela Fidei és Querela domini Jesu resurgentis c. műveire. A panaszműfajok integrálódtak a korszak irodalomszemléletébe, alkalmazkodva különösképpen annak retorizáltságához, de erős allegórikusság is kialakul sok változatában. A XVI. század irodalmában Buda elvesztése után közvetlenül megjelenik már a 40-es években; legtöbbször a latin nyelvű költészetben általános keresztényi érvényességgel, kisebb hányadában protestáns felekezeti érvényességgel. A panasz szituációja állandósít bizonyos jellemzőket: így a panaszkodó allegorizáltan, női attribútumokkal jelenik meg, másutt egyértelműen hajdan fejedelmi szépségű, előkelőségü asszonynak, mitikus származású királynőnek mutatkozik Pannónia, vagy Hungária. Panasza vagy magánbeszéd jellegű monológ önmegszólító jelleggel, vagy tényleges meegszólítotthoz intézett beszéd egyes szám első személyben, ritkábban auktoriális módszert követve a szerző egyes szám harmadik személyben mutatja be választott tárgyát: szenvedő hazáját. Pannónia/Hungária végigpillant magán, szenvedő mivolta, saját testi és lelki nyomorúságai a nemzet pusztulását jelképezik; sajátos hármas időszerkezet jelenik meg: múltja a tündöklés és ragyogás, boldog nemzet, jelene a pusztulás, reménytelenség, jövőjét a szorongás kiismerhetetlensége uralja. A múltat idéző részek gyakran epikusán részletezóek, ahol fölidézik a sikeres, hősi múltat, gazdag, virágzó országot; a jelen ábrázolása lírai hevületbe vált át, a szenvedések emotiv sodrással jelennek meg; itt érvényesül leginkább a retorizáltság, poétizáltság. A megszólított viszonylag sokszor ugyanaz az allegorikus "személy": Germania, aki az idősebb nővér rokonszenvével, együttérzésével figyeli a fiatal testvér szenvedését, többször segítséget ígérve, küldve. E várakozás, reménység gyakran táplálja Hungária megnyilatkozásait, legreményvesztettebb pillanataiban esdeklő könyörgésbe torkollik. Találkozunk azonban szemrehányó változat-