Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

„Ami sérelem ér, az mint magyart ér"

bennünket ahhoz, hogy felismerjük: az a bizonyos sokat szidott „zsidó mentalitás" nem a zsidóké, hanem a nyugati ember típusáé, amelynek a munkáját az ésszerűség vezeti hülye érzelmek helyett, s üzleti módszerekkel vizsgálja a befektetett pénzt és — ami ugyanaz — verejték és az eredmény egymáshoz való viszonyát.— Nagyon fájlalom, hogy éppen ez a cikked pont a kereskedők lapjában jelent meg és nem azokéban, akiknek ezt meg kellene szívlelniük. Kedves és meleg emlékem lesz mindig, minden viszonyok között a Veled való találkozásom és azokkal a derék, higgadt, emberséges, okos, és főként jó magyarokkal, akikkel a magyar élet Összesodort. Minden körülmények között felemelő és bizalmat, önérzetet adó érzés lesz számomra, hogy hány igazi, derék és jó magyar találta meg az utat az én falusi magányomhoz. Nem azokkal azonosítom a magyarságot, akik ma a mellüket verik a fórumon, hanem azokkal, akik a magyarság közül közel kerültek hozzám és a néppel, amellyel együtt dolgozom itt az üzemben is 36 esztendeje, s akikkel óvodába együtt jártam már. — Meg vagyok győződve arról, hogy a néppel, a magyarsággal szemben tiszta lehet a lelkiismeretem, s hogy száz százalékos joggal vallhatom és érezhetem magamat magyarnak továbbra is, és mindig, s ezt az érzést és ezt a meggyőződést tőlem senki el nem veheti. Kedves Miklósom, most tehát csak annyit írhatok Neked, hogy Feleségem, gyerekeim, magam és Bandi öcsémék is el vagyunk szánva arra, hogy a végső pillanatig kitartunk a posztunkon, a munkánkat ugyanazzal a szorgalommal, nyugalommal és pontossággal végezzük tovább, amellyel eddig. Lehet, hogy gyenge a fantáziánk, hogy elképzelhessük, mi minden történhet velünk. Lehet, hogy a döntő pillanatban cserbenhagynak majd az idegeink, és elveszítjük a fejünket. De elszánt akaratunk ez, s nem is készülünk fel másra. Az is lehet, hogy felelőtlen álláspont ez gyerekeimmel szemben, akik még sokkal ártatlanabbak, mint mi, de amikor ezt velük megbeszéltük, ők is azt jelentették ki, hogy nem akarnak elmenni sehová, itt akarnak maradni. Nem is vártunk tőlük mást, s nem is tehetnék egyebet. Még lehet, hogy a törvény, amelynek szövegéhez minden eddigi parlamenti szokással ellentétben most lehetetlen hozzájutni, nyit egy lehetőséget számunkra. Abszolút korrekt formák között ezzel, ha lehet, természetesen élni fogunk. De ez — ha a dolgok így fejlődnek — úgyis csak ideiglenes lehet, úgy, amint Németországban is az volt. Kedves Miklósom, azt hiszem, mindazzal, amit itt megírtam, Te is egyetértesz, s talán Te sem tudnál mást tanácsolni nekünk. Még egyszer megköszönöm hát kedves és végtelenül jóleső leveledet, s mindnyájunk őszinte szeretetével viszonozva hozzánk való jóindulatodat, vagyunk régi barátaitok. Békés M. Levéltár — XI. 9—c/23.