Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

Hazatérőben

provokációt kövctó'en a vezérkari főnökség kémelhárító osztályának börtönét is megismerhette. Illyés Gyula hathatós közbenjárása mentette meg a statáriális hadbíróságtól. Ám amikor szabadon mozoghatott, akkor írt, szervezett. Részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság munkájában, Szekfű Gyula után ő töltötte be az Emlékbizottság vezetői tisztét. Ott volt Szárszón, a „bátrak találkozóján". 1944 márciusában, a német megszállást követően illegalitásba vonult, de a lehetőségekhez képest aktívan tevékenykedett. A Nemzeti Parasztpárt képviseletében részt vett a Magyar Front munkájában, majd a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának szervezkedésében. 1944 decemberében, amikor már semmi remény nem volt sikeres németellenes akció szervezésére, átment a fronton a német megszállás alól felszabadult területre. Várakozással, reménnyel telten indult a Tiszántúl felé. Később sem tagadta, hogy szimpátiával várta a felszabadítókat, de az út kis híján balszerencsével végződött, mert egy szovjet katonai börtönben kötött ki. Egy óvatlan pillanatban sikerült meglépnie, s így mégis célhoz ért. A kellemetlen előzmény után teljes erővel belevetette magát az ország átalakítását célzó politikai küzdelmekbe. A Nemzeti Parasztpárt országos befolyású főtitkáraként elsősorban a demokratikus átalakítás elvi kérdéseiben, a pártközi kapcsolatok ügyeiben és külpolitikai kérdésekben hallatta a hangját. Á harmincas évek végére kikristályosodott baloldali radikális programjának gyakorlati megvalósításán dolgozott. Változatlanul kiindulópontnak tekintette az ország függetlenségének biztosítását. A békeelőkészítés során az etnikai határok tiszteletben tartása mellett foglalt állást. A földreformot a demokratikus átalakulás döntő feltételének tekintette, de nyomban tovább akart lépni — a korábban megfogalmazottak szellemében —, hogy a földosztás a politikai eredmény után gazdasági eredményt is hozzon. A demokratikus átalakítás kérdéseiben ütköztek legélesebben a különféle politikai akaratok. Kovács Imre az általa elképzelt demokratikus átalakítást egyik parlamenti beszédében a következőképpen definiálta: „A demokrácia többséguralom, a kisebbség jogainak tiszteletben tartásával, amely szintén demokráciát akar, és működésével a demokrácia hibáinak kiküszöbölésére törekszik." „A demokrácia útja Magyarországon"címen megjelent Válasz-beli programtanulmányában világosan megfogalmazta, hogy az általa képviselt alternatíva a pártok szabad versenyén nyugvó nyugati típusú demokráciát jelenti. Ő úgy fogalmazott, az egész nemzet számára teret biztosító globális demokráciára van szükség, nem pedig szűkített, csak egyetlen csoportnak helyet adó totális demokráciára. Űgy vélte, néhány év alatt a nemzetközi háttérrel rendel-