Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

Egy csabai tanár, történész és művelődéspolitikus

motorjának az értelmi fejlődést (művelődést) és a munkát látta: „Szabadság és rend, felvilágosodás és munka alapozza meg a nemzet virágzását. Amely nemzet... képes a szabadságot rend által, a felvilágosodást szellemi intézetek által biztosítani, az boldog, mert annál a szellemi és anyagi jólét elmaradhatatlan" — tanította olvasmányai alapján. Ez a fejlődés — vélte — azután szinte magától megoldja a meglevő társadalmi problémékat. Az 1870-es években a politikai porondra lépő — Halász Gábor szavaival — az előzőnél „kiábrándultabb, szakszerűbb, pozitívabb nemzedék" (amelynek műveltségét, széles körű tájékozottságát jól példázza Zsilinszky) legjobbjai is tápláltak illúziókat — éppen a folyamatos haladás iránt. Csakhogy Magyarországon a dualizmus időszakában kétségtelen eredményeket felmutató gazdasági és kulturális fejlődés nem oldotta meg a társadalom és a kiegyezési rendszer kulcsproblémáit, sőt a fejlődés éppenséggel elmélyítette és újakkal egészítette ki a meglévő ellentmondásokat. A józan Zsilinszkynek észlelnie kellett legalábbis e problémák egy részét. „A nemzetiségi zavargások - félek tőle - még nem érték el delelő pontjukat" - írta. 1875. július 5-én megválasztották a gyomai választókerület képviselőjének. Alig kapcsolódott be a Szabadelvű Párt soraiban az országos politikába, kiábrándítóan hatott rá a politikai, erkölcsi eszményei és a valóság között feszülő ellentét: „A politikai világ a lehető legkomiszabb. Megint csak ott vagyunk, ahol voltunk a megboldogult Deák-párt korában. Én még nem léptem ki a kormánypártból, de látom, elébb-utóbb meg kell tennem. Olyannyira élére állítjuk a kérdéseket, hogy lehetetlen maradni. A klubba tényleg nem járok — mert megutáltam a tapasztalt dolgokat." (Egyik jellegzetességévé pedig az vált a politikai életnek, hogy a fontos dolgok a pártklubban és a parlamenti folyosón történtek, az ülés inkább látványosság, színielőadás volt.) Végül is nem szakított a politikával, a kilépésből nem lett semmi. A „nem bolygatni" jelszóval 15 évig kormányzó Tisza Kálmán szigorúan kezében tartotta pártját. Zsilinszky kormánypárti maradt politikai pályája végéig. Úgy látszik, a szabadsággal, a társadalmi és a demokratikus fejlődéssel egyre inkább ellentétbe kerülő rendet választotta, a rendszert változatlanul fenntartani próbáló erők mellett maradt. Az uralkodó 1889-ben Csongrád, később Zólyom vármegye főispánjává nevezte ki. Ezután 1895-ben a rossz emlékezetű Bánffykormányban jutott jelentős poszthoz, vallás- és közoktatásügyi államtitkár lett. Ezt a hivatalt 1905-ig, a kormánypárt nagy vereségének évéig viselte. (A képviselőválasztásokon ekkor Zsilinszky is alulmaradt — Áchim Andrással szemben.) Ezután visszavonult a politikától, de az ellenzéki koalíciós kormányzás bukásával 1910-ben hatalomra jutott Tisza István Nemzeti Munkapártjában