Kereskényi Miklós: A gabonafélék termelése és a kilenced szedése a gyulai uradalomban 1730-1737 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 12. (Gyula, 2015)
Feudális földjáradék, jobbágyi adózás - Kontraktus - taxa - robot
(fertályos) csoportokra osztották. A zsellérek „közül 9 fél telken, 44 negyed telken gazdálkodott. Kettő neve után írta a jegyző: nem vet[et]t semmit”. Ezzel az állításával egyelőre nem tudunk mit kezdeni. A szerző hivatkozási jelzetet nem adott meg.54 Azt azonban láthatjuk, hogy nemcsak az 1762. évi kontraktusokban, de már 1751-ben is jobbágy telekről (sessio) beszélnek a korabeli forrásokban. Az tehát, hogy az urbárium bevezetése előtt, abban a megyében — uradalomban -, ahol a szorosan vett jobbágy telek még nem alakult ki, fundusról beszélnek, figyelmet felkeltő dolog. A határhasználat és ezzel elválaszthatatlanul együtt járó földközösség milyenségével nem célunk foglalkozni. Az 1767-es urbáriumhoz kapcsolódó kilenc kérdőpontra adott válaszaikban a jobbágyok többnyire arról adnak hírt, hogy kinek-kinek a tehetsége szerint történik a szántóföldek „felfogása”. A forrásokban használt „sessio” fogalmát nyilván másként kell értelmezni a kontraktusokban, vagy az összeírásokban. De hogyan? A kérdést egyelőre nyitva kell hagynunk, mert nem tudjuk rá a pontos választ. Az uradalom nem törekedett önálló majorság létrehozatalára! Ennek következtében a jobbágyok lényegében nem robotoltak. Ismert volt azonban a hetelés. Ez általában azt jelentette, hogy egy-egy településnek évente háromszor (Vésztő), de Csabának négyszer egy-egy hétre 12 szekeret és negyven—ötven gyalogost ki kellett állítani.55 Az uradalom központjában, Gyulán, a hetelés olykor nagyobb tehernek számíthatott. A kérdőpontokban differenciáltabban adják meg a mennyiséget: „minden esztendőben hol háromszor, hol kétszer, hol pedig csak egyszer, bizonyos napokon szoktunk hetelni, egy-egy héten 12 szekeret és 24 gyalog embert adván”. Ok is tizenkét szekérrel, de csak huszonnégy emberrel vettek azon részt. A mennyiség a nagy építkezések idején növekedett meg. Ennek ellenére valósnak tekintjük a vélekedést: „ilyetén szolgálat súlyos terhűnk és kárunk nélkül megesett, azt örömest véghez vittük”.56 Az öröm azonban nehezen hihető! A hetelést megelőző időkben alkalmanként végeztek szekeres szolgálatot a földesúr kérésére, parancsára. A gyulai németek esetében, mint láttuk, karácsonykor és húsvétkor fát hordtak. Szénagyűjtés idején pedig egy-egy kocsira valót kellett lekaszálniuk és beszállítaniuk. Ez a gyakorlat az uradalom kialakulásának kezdete óta fennállt. Erre igazán jó adalékot szolgáltat Szarvas város kinyilatkoztatása, miszerint zz „elő adni szokott szekere- zést penig 1725. esztendőiül fogva végben viszünk”.57 A település 1722-ban alapult újra, s a hároméves adómentesség lejárta idejétől beálltak a földesúri járadékot fizető települések sorába. A hetelésen kívül az uraság számára szénát is kellett kaszálni és behordani. Ezek nagyságát a kontraktusokban a közösségekre szabták, s végrehajtásukat az elöljáróságokra (faluközösségekre) bízták. 54 Szabó 1965. 246. p. 55 Uo. 365. p.; Implom 1971.111. p. 56 Cseh 1989. 339. p. 57 Cseh 1989. 355. p. 21
