Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)

Békés vármegye tisztviselői, szegődményes alkalmazottai és szolgaszemélyzete 1715–1848. Prozopográfiai adattár

nácsossá nevezték ki.875 1781-ben - 25 év és 6 hónap szolgálat után - mondott le a békési al- ispánságról. Az 1781. június 18-i tisztépítőszéken Angyal József lett az utóda. Hrabovszkyt távozása alkalmával, a restauratión táblabíróvá választották. Öt évvel később Gyulán halt meg.876 A halála után felvett vagyonleltár alapján Hrabovszky László kora színvonalán álló, művelt, olvasott embernek számított.877 Hrobony József (*1817 k., Mezőberény) Evangélikus vallású. Hrobony János mezőberényi német tanító és gimnáziumi curator fia. 1827-től a mezőberényi gimnázium tanulója volt, 1833-ban Lőcsén folytatta tanulmányait. 1837. május 24-én törvényes gyakorlás végett bevették a vármegye írószobájába. 1839-ben mint a pesti királyi tábla jegyzője a Békés megyei országgyűlési követek mellé ajánlkozott írnoknak.878 Pesten tett ügyvédi vizsgát, az eskütételre 1840. szeptember 24-én került sor.879 Hubert József Világosi plébános (1836) volt. Atzél Antal 1836. július 28-án Békés vármegye táblabírájává nevezte ki, a hivatali esküt még ezen a napon letette.880 Huszka Mihály (**1803. szeptember 23., Gyula - 11886. május 1., Gyula) Huszka Mihály jegyző, János, József és Imre 1837-ben nemesi származását nem tudta két- ségbevonhatatlanul bebizonyítani.881 Római katolikus vallású. Huszka Mihály (11825) és Kánya Krisztina fia. Ifj. Huszka Mihály 1833. február 12-én Gyulán kötött házasságot Franz (1842-től Ferenczy) Ignác kereskedő lányával, Katalinnal. Gyermekeik: Mihály (*1835), Károly (*1836), Mária (*1838), Kálmán (1841-1894) szolgabíró, János (*1843).882 1815-1822 között a szegedi gimnázium tanulója volt.883 A törvényes gyakorlat teljesítésére 1826. május 23-án felvételt nyert Békés megye írószobájába, a hivatali esküt még ezen a napon letette. 1830. február 11-én hirdették ki Békés vármegyében az 1829. december 21- én kiállított ügyvédi diplomáját. Az ügyvédi esküt Pesten tette le 1829. december 21-én.884 Magyargyulai jegyző (1830-1831). Az 1840-es években ugyancsak Gyula város jegyzője volt, 1848-1849-ben a város országgyűlési képviselője lett. Az abszolutizmus időszakában eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától. Az 1860-as években Gyulán, majd Szatmáron gyakorolta ügyvédi hivatását, csak az 1870-1880-as években tért vissza újból Gyulára.885 875 Kgy. jkv. 109/1755; [Haan], 1886. 115. p.; Nagy, 5. köt., 1859. 182. p. 876 Hrabovszky alispáni hivataláról való lemondását tudató levele keltezetlen. Kgy. ir. 90/1781; kgy. ír. 90- 158/1781 (jkv. fog.). Hrabovszky László Antal fia után árván maradt unokái - Ignác, Terézia, Antónia — közül a két lányról gondoskodott Békés vármegye. Gondviselőt rendeltek melléjük, egyiküket pedig felvetették a Zbiskó-alapítványba, a támogatott így a kassai apácák kolostorában nevelkedhetett. Az árvák mellé rendelt első gyám Vida Imre volt, aki 1799. júl. 10-én mondott le, megbízatását Kornély Ambrus kétegyházi uradal­mi ügyész vette át. 1805-ben Antónia kikerült a gyámság alól, mivel Szombathelyi József felesége lett (az ő fiuk volt Szombathelyi Antal, Békés vármegye későbbi alispánja). 1814-ben Hrabovszky Ignác és Szombat- helyi József készítette el a Terézia halála folytán szükséges számadást. Kgy. jkv. 927/1795, 950/1795, 90/1796, 504/1796, 704/1796, 747 V2/1796, 376/1799, 668/1799, 914/1800, 402/1805, 272/1814. 877 Héjjá, 2001. 351-355. p. 878 BML VIII. 54. 26. köt. 513. sz.; kgy. jkv. 1337 72/1837; BML IV. A. 4. a. 125/1839. 879 MÓL O 78. 6. köt. 880 Kgy. jkv. 1371/1836. 881 Kgy. jkv. 1155/1836, 2504/1837. 882 BML IV. 426. Békés, r. kát. hal akv. 33/1894.; Békés, 5. (1886. máj. 2.) 18. p. 4.; RKP, Gyula, hal. akv. 1825. jún. 16., 120/1886; uo., kér. akv. 1803. szept. 23.; uo., egyb. akv. 1833. febr. 12.; Az 1848-1849. évi, 2002. 381-382. p. 883 CSML (Szeged) Vili. 59. 884 Kgy. jkv. 738/1826, 186/1830; BML IV. A. 4. c. 423/1827; MÓL O 78. 5. köt. 885 BML IV. A. 4. c. 182/1830, 189/1831; Békés, 5. (1886. máj. 2.) 18. p. 4. 307

Next

/
Oldalképek
Tartalom