Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)
A magyar archontológiai és prozopográfiai kutatás múltja és jelenlegi állása, különös tekintettel a vármegyékre. Historiográfiai áttekintés - Megyei prozopográfiai kutatások (kutatási irányok, módszerek)
Az írott források mellett a vármegyei archontológiai alapkutatásoknál - kiegészítésként - a tárgyi emlékek, a közgyűlési termeket díszítő fő- és alispáni arcképcsarnokok fennmaradt darabjai, a történeti ikonográfia eredményei is felhasználhatók.37 Megyei prozopográfiai kutatások (kutatási irányok, módszerek) A prozopográfia elnevezése a görög prosópon kifejezésből származik, mint a történettudomány új, XX. századi műszava személyek leírását jelenti. Címnek Lawrence Stone választotta először, 1971-ben kiadott, az oxfordi egyetem társadalomtörténetét vizsgáló kollektív életrajzi munkája Prosopography c. jelent meg. A prozopográfia eredményeként létrejövő személyi adattár a történeti biográfiával ellentétben nem egy bizonyos személy életének, működésének sokoldalú, lehetőleg teljes körű narratív ábrázolására törekszik, tárgya mindig személyek meghatározott köre. Az adatgyűjtés válogatás nélkül kiterjed minden olyan személyre, aki a megjelölt körön belül van, akire érvényes a kiválasztás kritériuma. A prozopográfiát elsőként az ókortudományi kutatásokban alkalmazták, az 1920-as évekre a középkorkutatásban is teret nyert. A magyar történészek közül elsők között Mályusz Elemér, Kubinyi András, Bónis György ért el eredményeket a középkori kincstári személyzet és a jogtudó értelmiség bemutatásakor. A történelmi segédtudományokkal foglalkozó, Kállay István szerkesztette, egyetemi használatra szánt összeállítás 1986-ban még nem tett említést a prozopográfiáról, csak a Bertényi Iván-féle Történelem segédtudományai című összefoglalásokban (1998, 2001) szerepelt. Engel Pál szerint a prozopográfia történelmi segédtudománynak még kevésbé tekinthető, mint az archontológia, ugyanis nem tevékenységet jelöl, hanem kutatási módszert, illetve annak végeredményét.38 Már az 1970-1980-as évek tisztviselő- és hivataltörténeti kutatásai rávilágítottak arra, hogy az archontológia és a prozopográfia - faktografikus jellegüknél fogva - kölcsönösen kiegészítheti, segítheti egymást az egyes méltóságviselők, hivatalnokok karriervizsgálatában. Különbség az adatok elvárt szintjében volt. Fallenbüchl Zoltán szerint egy-egy életpálya beható vizsgálata során összetett szempontoknak kell érvényre jutni: az etnikai, vallási hovatartozás, társadalmi helyzet, vagyoni viszonyok, képzettség, család, életkor, hivatali karrier, alkotó- és művészi tevékenység elemzése mind bevonható ebbe a körbe.39 Székely Vera hasonlóképpen a személyi adatok egészének a gyűjtését hangoztatta, azok - szerinte - a hivatal- és társadalomtörténet vagy a genealógia számára is értékes adalékul szolgálhatnak. Horváth Richárd megállapítása szerint az archontológiához csatolt, életpályára jellemző adatok közlésével a tisztségviselők megyén belül - különösen a személyes viszonyrendszerek tekintetében - betöltött szerepe is vizsgálható.40 T. Varga György 1987-ben megjelent cikke az elmondottakkal szemben leszűkítve értelmezte a személyi adatok körét. Szerinte általánosságban a szigorúan életrajzi és közhivatali 37 Halmágyi, 2001.; Lovas, 1999.; Merényi-Metzger, 2000.; uő., 2006. 38 Engel, 1998. 37-38. p.; Gueniffey, 2000. 136-149. p.; Kövér, 2000. 150-156. p. 39 Fallenbüchl, 1986.126-127., 132-133. p.; uő., 1990.9. p.; Havassy, 1987. 31. p. Nem volt ismeretlen a probléma a XX. század első felének historikusai előtt sem. Példának okáért Szontagh Álmos Árva vármegye főispánjainak feldolgozásakor azokat, akik 1867-1910 között funkcionáltak, részletes életrajzban ismertette. Szontagh, 1912. 109-124. p. Ugyanez a megfontolás vezette Nyitra megye archontológusát, Fabricius Endrét: „Szükségesnek tartottam - írta -, hogy a főispánok és alispánok személyére és cselekményeire vonatkozó jellegzetesebb, fontosabb adatok is fel legyenek tüntetve, amelyek az illető egyéniségének megítéléséhez nyújtanak kellő támpontokat.” Fabricius, 1943. 4. p. 40 Székely, 1979. 493. p.; Horváth, 2000. 251. p. 16
