Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)
A magyar archontológiai és prozopográfiai kutatás múltja és jelenlegi állása, különös tekintettel a vármegyékre. Historiográfiai áttekintés - Megyei archontológiai kutatások (kutatási irányok, módszerek)
A XVIII. század utolsó harmadában tűntek fel az első tisztán vármegyei archontológiák. A sort Wagner Károly nyitotta meg Analecta Scepusii sacri et profani című műve harmadik kötetével (1788), amelyben Szepes megye előkelőbb egyházi és világi tisztségviselőit vonultatta fel. A Vas vármegyei fő- és alispánokat Schönvisner István mutatta be 1791-ben, Enessei György pedig a Győr megyei főispánokkal ismertetett meg 1799-ben. Külön említést érdemel Czech János Győr vármegye fő-ispánjairól (1827) című írása, mivel ez az első megyei tisztségviselőkkel foglalkozó, önálló kötetben megjelent archontológia. Országszerte a XIX. század első felére esett a helytörténetírás megélénkülése, sorra láttak napvilágot a vármegyék múltját idéző - a tisztikar névsorát is közlő - monográfiák (így Zemplén, Ugocsa, Szatmár, Gömör, Nógrád, Arad, Doboka megyéké). Az 1840- 1860-as években kiváltképp az Új Magyar Múzeum és a Magyar Történelmi Tár biztosított publikációs lehetőséget az archontológia művelőinek. 1867 után a Századoké lett a vezető szerep, ahol adalékok, levéltári hulladékok címmel fordultak elő a megyei méltóságsorok. Az itt közölt publikációk nagy hátránya, hogy általában mellőzték a felhasznált források feltüntetését.14 1889 decemberére készült el Somogyi Zsigmond magyar királyi pénzügyi számtiszt - elsősorban könyvészeti adatokra, kisebb részben levéltári forrásokra, valamint a törvényhatóságok adatközlésére támaszkodó - összeállítása, a Magyarország főispánjainak albuma.'5 A kötet hiányait, pontatlanságait Somogyi hamarosan pótolta, s megjelentette a Magyarország főispánjainak története (1902) című újabb munkáját.16 A millenniummal köszöntött be a megyei monográfiaírás igazi virágkora. A törvényhatóságok múlt iránti fokozott érdeklődése hívta életre az önálló megyetörténeteket, amelyek közös jellemzője, hogy az egyes kötetekbe többségében archontológiai fejezetet is beiktattak. A Borovszky Samu nevével fémjelzett Magyarország vármegyéi és városai címet viselő sorozat hasonlóképpen kitért a megyebeli tisztviselőkre. A vállalkozásnak csak a Szatmár megyét taglaló darabja lépett túl a fő- és alispánokon, országgyűlési követeken, a többi kötet még az ablegatusokat sem feltétlenül adta meg.17 A XIX-XX. század fordulóján észrevehetően megélénkült a kifejezetten a középkorra irányuló megyei archontológiai vizsgálódás. A szóba kerülő művek élére kívánkozik Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában című műve, amely öt kötetben (1890-1913) szól egyebek mellett a megyék ispánjairól, várnagyairól, diétái követeiről, valamint a birtokos családoknál megemlít néhány alispánt is. Wertner Mór 1906-1907-ben az Anjou-kor méltóságviselőiről cikkezett a Történelmi Tár hasábjain. A teljességre való törekvés jegyében a tisztikar addig elhanyagolt tisztségviselőire (szolgabíró, esküdt, várnagy) is kiterjesztette az adatgyűjtést, egyben a méltóság betöltésének hóra, napra lebontott meghatározását is feladatának tekintette. A munka értékét növeli a felhasznált források pontos közlése. Kisebb szünet után, 1929-ben jelent meg Holub József Zala, 1938-ban pedig Bártfai Szabó László Pest megye történetét ismertető, archontológiai fejezettel bővített könyve.18 A királyi vármegye ispánjai, a nemesi vármegye fő- és alispánjai, valamint a szolgabírák, vártisztek, várkapitányok és várnagyok személyét vette sorra Reiszig Ede tanulmánya, a Vas vármegye tisztikara a középkorban (1940).19 A Mohács előtti várnagyok csak az 1970- es évek végétől kerültek ismét a kutatás homlokterébe Fügedi Erik, Kálniczky László, Engel Pál ismertetései révén. A castellanusokon kívül Engel a Zsigmond-kori megyésispánokat és alispánokat is bevonta vizsgálódási körébe.20 Borsa Iván hasonlóképpen ezt a 14 Havassy, 1987. 28-29. p. 15 Somogyi, 1889. V., VII-V11I. p.; BML IV. B. 407. b. IV 110/1888. 16 BML IV. B. 401. b. 293/1900 Reiszig Ede Szombathely, 1900. febr. 20-i levele a vármegyei főispánhoz. Somogyi, 1902. Előszó [számozatlan lap], 17 Havassy, 1987. 29-30. p.; Fallenbüchl, 1986. 130. p. 18 Havassy, 1987. 29-31. p. 19 Reiszig, 1940. 6. p. (A szerző édesapja, id. Reiszig Ede 1891-1892 között Békés vármegye főispánja volt.) 20 Havassy, 1987. 31. p. 13
