Völgyesi Orsolya: Politikai-közéleti gondolkodás Békés megyében a reformkor elején. A rendszeres bizottsági munkálatok megyei vitái 1830-1832 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 9. (Gyula, 2002)
A banderiális munkálat
az egyház számára oktatási, honvédelmi és istentiszteleti célokra, valamint a papság szükségleteinek fedezésére. 1,5 Ebben az összefüggésben tehát a tized egyfajta adónak minősül, mellyel a törvényhozás szabadon rendelkezhet a tulajdonosi jogok sérelme nélkül. 16 Amennyiben pedig az egyházi személyek bandériumtartási kötelezettsége megszűnik, 17 a tized fizetése is feleslegessé válik. Éppen ezért Nógrád vármegye az egyházi rend nagylelkűségére hivatkozva, a tized általános eltörlését sürgette az adózó nép helyzetének javítása érdekében. A megye szerint azzal, hogy a földesurak elállnának a kilenced természetbeni beszedésétől, sokkal tetemesebb kárt szenvednének, mint a katolikus papság a tized megszüntetésével. A zempléni választmány azt javasolta, hogy a papi dézsmát pénzzel lehessen megváltani, ennek az összegnek egy része pedig kerüljön a nemesi felkelés költségeit fedező concurrentialis pénztárba. A közgyűlés ezt azzal a feltétellel fogadta el, hogy azok az egyházi személyek, akiknek egyetlen jövedelemforrása a tized volt, megfelelő kárpótlásban részesüljenek. 18 Komárom kijelentette: a tized nem adománynak, hanem adónak minősül, melyet az egyház mindennapi szükségleteinek fedezésére kapott; ugyanakkor a törvények bizonysága szerint ennek fejében az egyháznak hozzá kell járulnia az ország fegyveres védelméhez. A megye tehát azt javasolta: a tizedet ezentúl a törvényhatóságok szedjék be, a beszedett összeg pedig kerüljön concurrentialis pénztárba. Emellett - mint látni fogjuk - felmerült az az elképzelés is, hogy az egyházi rend tagjai személyes hadba vonulási kötelezettségüket úgy válthatnák meg, ha az inszurrekcióban részt vevő szegényebb nemesek támogatására létrehozandó közpénztárba adakoznának (Temes). 19 Vagyis a katolikus egyháznak le kellett volna mondania a tizedről, emellett a főpapok kötelesek lettek volna megváltani személyes hadba vonulási kötelezettségüket. A megyék általában a nemesi felkelés kapcsán két problémakört jártak körül tervezeteikben. Egyrészt az inszurrekció anyagi bázisát kívánták megteremteni, 15 Vö. Csorba 1999. 36-37. 16 Vö. Tolna megyének a jogügyi munkálatban megfogalmazott véleményével (MOL Kanc. Diaet. ll.cs. 313r.). 17 Az 1498:XV tc. szerint az előkelőbb egyháziak a régi szokás szerint kötelesek tizedjövedelmeik és birtokaik arányában bandériumokat kiállítani. 18 Békés megyében nem volt szokásban az egyházi tized beszedése, ezt a gyakorlatot az egyformaság kedvéért akarták az ország valamennyi megyéjére kiterjeszteni (vö. Csepcsányi Tamás felszólalásával: KLÖM III. 439.). 19 Ezt az álláspontot képviselte Perényi Zsigmond az országos bizottsághoz benyújtott különvéleményében. Fontos megjegyezni még, hogy 1719 óta a katolikus egyház minden javadalmának és jövedelmének tizedével köteles volt a védelmi feladatokhoz, a várak megerősítéséhez hozzájárulni. A III. Károly által hozott rendelkezést a pápa jóváhagyta, majd az engedélyt 10 évenként meghosszabbította. Mária Terézia 1765-től azonban ezt a kérdést már saját hatáskörében szabályozta (bővebben 1. Karácsonyi 1985. 235-263). 1803-ban I. Ferenc létrehozta az ún. szabályozott püspökségeket, a főpapi jövedelmek és javadalmak szabályozása után a főpapoknak meghatározott összeggel kellett hozzájárulniuk a lelkészi pénztár (subsidium ad cassam parochorum) szükségleteihez és a végvárak védelméhez (subsidium ecclesiasticum pro fortificatorio). Emellett a Kollonich-féle egyezmény értelmében az egyházi méltóságok halála esetén a hátramaradt vagyon egyharmada a kincstárat illette, melyet a várak megerősítésére kellett fordítani.
