Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 8. (Gyula, 2002)
Sorsok, életutak, életrajzi vázlatok
ravatalozták fel, a temetési költségekhez is hozzájárultak. Békés vármegye törvényhatósága és tisztikara nevében külön gyászjelentést adtak ki, ravatalára a megye színeit viselő koszorút helyeztek. 23 Andrássy István, siklói (fl784) 24 Szatmár, esetleg Ugocsa megyéből származó család sarja, a famíliát gr. Károlyi Sándor telepítette át Csongrádba. Andrássy Zsigmond (fi 750) királyi tanácsos, Csongrád megyei alispán (1725-1742), Arad vármegye főispáni helytartója (1742-1745) volt. 1741. december 5-én megszerezte Várit, Kétegyházát, Keszit, 1744-ben Sikló mezővárost, amelynek 1746. augusztus 19-én vásártartást adott Mária Terézia; egyúttal megengedte Zsigmondnak, hogy a siklói előnevet használja. 1748-ban szert tett Szenttamás és Sarcháza pusztákra, Nagykamarást, Botost és Bánkútot viszont vissza kellett adnia a kincstárnak. Halála után özvegye, Kun Zsuzsanna adományba kapta Királyhegyest, Mezőhegyest, Pitvarost, valamint Székegyházát és Pereget. Házasságukból három fiú született: István, Zsigmond - debreceni kerületi tartománybiztos, királyi tanácsos és György - a Nádasdy-ezred őrnagya, Arad vármegyében 10 000 forintot meghaladó értékű földterület birtokosa. Andrássy István gróf Török Esztert vette feleségül, aki azonban a Szentszék előtt elvált tőle. 25 Andrássy István hivatali pályafutását a tiszántúli kerületi tábla ülnökeként kezdte, ebben a minőségben több éven át működött. 26 Érdemei alapján 1769-ben felvételt nyert a magyar királyi helytartótanács tanácsosai sorába. 1776ig töltötte be ezt a posztot. 27 Mint tanácsos Bács, Csongrád, Csanád, Arad, Békés, Bihar és Szatmár vármegyékbe kirendelt királyi commissariusként járt el. Feladatul kapta, hogy az úrbérrendezés bevezetésére vonatkozó szabályozások végrehajtását felügyelje, és megkönnyítse a gyakorlatba való átültetésüket. Békési kinevezését 1770. február l-jén bocsátotta ki a helytartótanács, megbízatása március elejétől vette kezdetét. 28 Eredményes működése elismeréseként 1773-ban a Szent István-rend középkeresztjével tüntette ki az uralkodó. 29 A helytartótanácsi consiliariusság mellett a magyar királyi udvari kancellária tanácsosa lett, majd Mária Terézia 1776. január 26-i legfelsőbb elhatározá23 BML IV B. 407. b. 10710/1927. 24 Névjegyzéke az 1764. évtől, 1914. 17. p. 25 Karácsonyi, 3. köt., 1896. 168-169. p.; Márki, 1895. 658. p.; Somogyi, 1889. 284. p. 26 Kgy. jkv. 43/1776. 27 Ember, 1940.202. p.; A helytartótanácsi tanácsosságot 1760-tól 1770-ig datálja: Nagy, 1. köt., 1857.41. p.; Márki, 1895. 658. p. 28 Kgy. jkv. 43/1776; kgy. ir. 35/1770. 29 Névjegyzéke az 1764. évtől, 1914. 17. p. 57