Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)

5. Vay Miklós királyi biztos tevékenysége (1802-1818)

a mint észre vehettem, ezen megye tekintetes rendéi azon fognak igyekezni, hogy az illy sok rendbéli súllyos terheket hordozó contribuens néptől a canalis készítés terhét, ezen esztendőben, minden lehető módon elhárítsák."*' A vármegyei közgyűlés, mivel a háziadón kívül egyéb anyagiakkal nem rendelkezett, csak annyit tudott tenni, hogy a helytartótanácshoz fordult segítségért, de rendszerint hiába. 1811 augusztusában Békés megye kért támogatást munkabérre a lecsapoló csarornák ásásához, ahol 21 483 m

3 földet kellett még abban az évben megmozgatniuk. Ezt írták: „Minthogy pedig a fent megjegyzett határozás szerént, ezen nagy munka, nagy erővel már el is kezdődött, és minden kitelhető igyekezettel folytattatik, azonban a megyénkbeli adózó nép, a melly arra fordíttatik, még eddig semmi jutalmát sem vette munkálkodásának, sőt azt a maga eleségén folytatni kénteleníttetvén, ezen a mostani szűk esztendőben, és nagy drágaságban nem kevés kárát tapasztalni kéntelentittetik, erre való nézve kötelességünknek esmértük ez eránt Császári és Királyi Fő Hertzegségedet, és a Nagy Méltóságú Királyi Magyar Helytartó Tanácsot alázatosan megkérni, méltóztatnék hathatós közbenvetés által ő Felsége előtt eszközleni, hogy a munkások kéttségen kívül megérdemlett béreket, bizonyos kinevezendő közönséges fundusból el vehessék, annyival is inkább, minthogy ezen munkának haszna is az egészre kiterjedvén, az arra megkívántató költségtétel is az egészt, az az a publicumot illetné."

32 Az ország más területein e gondok még élesebben jelentkeztek. Vay műszaki képesítése miatt gyakorlatilag főmérnöki feladatokat látott el, másutt azonban még a technikai irányítás is problematikus volt. A biztosok egymást váltották, a vármegyék nem engedték be a szomszéd törvényhatóságok mérnökeit saját felségterületükre, vagy éppen egymás ellen dolgoztak. A kiutat országos szinten érdekeltségi társulatok létrehozásában látták, amire először az 1807:17. tc. adott lehetőséget. A társulatok tagjai az önkéntesség alapján a költségeket közösen fedezték. Bár senkit sem lehetett arra kényszeríteni, hogy belépjen, a megkezdett munkát a helytartótanács elrendelhette, és ilyenkor a megnövekedett jövedelem arányában a tiltakozó birtokosok is kénytelenek voltak fizetni. Az ország első vízszabályozó társulata 1811-ben Fejér, Tolna, Veszprém megye érdekeltjeinek részvéteiével, 25 ezer ha területen, a Sárvíz mellett kezdte meg működését.